Egy bögre kávéval ülök a tudomány felett

És kérdezem, mit tehetsz a hallatlan dolgok ellen,

Mint ólomgolyók fúrják át húsodat,

Szellemed is összeroskad,

A képlékeny anyagtalant így rombolja az anyag,

Összeszabdal egy ügyes kéz és

Darabjaid, mint egy szétszórt mozaik,

Mindig mássá és mássá állnak össze,

És tehetsz-e pontot a mondatok végére?

-         Talán soha…..folytatódnak a korcs éjszakák,

A holt eszmék újra kikukucskálnak a láthatatlanság mögül

-         És téged mi véd? Önzésed egyedül, hogy magadba szerelmesedsz,

Tudomásaid  szerény hajlékában éldegélsz,

Ablakodon nem bámulsz ki és a leselkedőket elzavarod,

Magadban írod és magadba fojtod a gyermeki látomás kincseit,

A tetten nem érhető mozdulatokat, a színek szerelmes fényét,

Ahogy visszaverődnek a reggelek kristály törmelékén

-         Lehet-e jobb és értelmesebb válasz a hallgatásnál,

Amit nem cáfol meg és nem helyesel senki,

Amibe nem ragasztom bele a hízelgés leszakított pillangó-szárnyait,

Hogy a legolcsóbban enyhítsem szükségemet,

Vagy, hogy megkóstoljam a gyönyört, ami lehet a pusztulás gyönyöre,

Amibe nekem is meg kell válnom önmagamtól

-         Hogyan szólítasz hát meg, hogy védfalaim ne omoljanak le,

Mint ócska tákolmány, legyek és maradjak

S az már mindegy, hogy porosodom,

Hogy kergetnek az évek véremet szívó denevérjei

-         Hogyan találsz rám a vihar sötétségében,

Ha a villámok sem villantanak fel,

Ha háborúznom kell az égi és földi mindenséggel

S szuronyaim végén a hegy kicsorbult helyén,

Egy-egy versem néhány legrosszabb sora áll

-         Hogyan próbálsz ki, ha nem is láthatjuk egymást,

Sejtésünk az egyetlen vezérfonal, egy formátlan űr határtalan terében,

Ujjbegyeink sem rajzolhatják körül másikunkat

S lebegésünk tűrhetetlen fájdalom, ami szétrepeszti koponyánkat

-         Hogyan értesz meg, ha jelbeszédem négy jelét ismételgetem,

Semmilyen indulat nélkül,

Ha megformálom és összekuszálom, akármi is kerül kezeim közé,

Elferdült számon sírás és nevetés ütközik és kínzóimba szeretek folyton

-         Hogyan és hogyan megannyiszor kérdezem,

Magam fölé tartva érzékeim esernyőjét,

Mennyire vigyázok az elejtett szavakra,

Elharapom mondataimat és jajgatok helyettük,

Hogy lepaktáltam elleneimmel, s magamat mennyire magam alá helyeztem,

Hogy csak az alantasabb erőkkel viaskodhassak…..   

2003.01.16.