Igaz, hogy gyorsabban futsz a szélnél,
az élmények tengeréig megállíthatatlanul,
hogy megveted, ki lekér a táncból,
s szerelmet is csak könyvekből tanul? 

Igaz, hogy télen is reggel mosol hajat,
hogy haragod szebben csillog a jégnél,
hogy az után izzadsz, kit megbámul az utca,
mire képtelen lennék, még ha meg is kérnél?

Igaz, hogy egyenként vagyunk,
én nélküled s te nélkülem járjuk a hivatalok szobáit,
hogy a másik elől kitérni nem tudunk,
mert ismerjük egymás legmélyebb imáit?

Igaz, hogy erény az ész, de megváltás, ha nincsen,
ha csak verésből okulsz s szeretőd az éjféli óraütés, 
ha kezedből kicsúszik a toll, s szavadra visszakérdeznek,
igaz, hogy megvetendő az ököl és bátor a menekülés?

Igaz, hogy igaz voltál, s lehettem köpenyed a szélben,
óvatlan szellem, a tékozló értelem rabszolgahajóján,
hogy kacsintásodra kacsintottam én is, 
és beláttam a tavasz sarkig párás ablakán?

Igaz, hogy jártas vagy a csókban s akárkinek könnyen szórod el,
hogy csak úgy, füttyel hívod magadhoz az éjszakát,
hogy elfogadod, hogy a halállal a porba keveredünk,
ugye nem igaz, hogy minden őszinte igazság?