Rossz ajtókon zörgetsz, hiúbbnál, hiúbb emberek jönnek eléd,
akik már megtalálták számításaikat, s megvető pillantásaikon kívül nincs is más egyebük számodra.
Csak még oldalba vágnak, csak még vállon veregetnek, csak még csókot adnak,
aztán megmutatják, hogyan fordulj rossz irányodba, s mire megfordulsz már réges-régen el is felejtették: a nevedet, az arcodat, a kérdéseidet, még a hangodat is.
Mintha egy kutyaugatás lett volna, mintha csak egy cserép tört volna ketté a járdán,
mintha egy autó indult volna nehezen, mintha esőre állna az ég.
S te földhöz vágod magad, hogy biztosabban álljál talpra, aztán imbolygó léptekkel indulsz tovább,
hátad mögött régen elhajtott kísérteteid, s előtted céltalanság bújik a sáros kövek alá. Hogy is történt?

Érkeztem valahonnan, s valahová tán tartok,
bordáim közül átkaim végét várom,
merev arcomba könnyű szél fújja a port,
ritkás hajnal ül száraz ágon

Pont percek múltán évek telnek el,
jelezvén a rövid, gyermeteg időt
míg köntösében egy öreg úr neszel,
s mély álom győzködi őt

Így tűnődsz, s homlokodba mélyen vág a méreg, összeszorítod magad, ahogy csak ritkán,
kevésszer szeretnél ölni vagy megszületni újra, megfordulni, kifutni az útra.
Egy halomba hordani a mocskod, aztán meggyújtani, had égjen hát.
Érezni a szagot, megfojtani a füstöt, kitaszítani az ablakon, jelként. Hogy történt?

Egy folyóban éltem, az kiszáradt,
erdőben bújtam el, de kivágták a fákat,
a fűben lapultam, de kirohadt a fű,
most itt voltam, Salut

Egy ház mögött álltam, de csak az éjszaka jött,
mint fekete rongy volt a ház fölött,
nem tudtam merre van, s merre vagyok én,
a vége felé vagy a kezdetén