"valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott"
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

félek én, jaj nagyon félek,
éhség kínoz, a reménységet
fölzászlózzák, a szívemet is,
feldiktálják a nevemet is…

vézna vagyok, nincs ez rendben,
szorítom a balkezemben
életed, mint kést, ki gyilkol,
öntörvényem hajt és hajszol…

és a félelem, a görcsölt inak,
a rabság, hogy félted magad,
eltévedni tán nem is lehet,
az út, az út is szalad veled…

félek én, félek a rossztól,
a jóság sarcaitól,
és úgy szorítom, el nem engedem,
nélküled mi lenne velem?