Kibélelem a lelkemet,
Derűvel, áhítattal,
Megszelídítem azt,
Miről hallgattam nagy haraggal.

Vasárnapokat hívok,
Csupa ünnepi népet,
Vésem az idő odvát,
Mert féltem a szépet.

S féltésem, jaj, bizony
E világot bejárja,
Alig van csillagom,
Mi a szívemnek ne fájna.

Hát kibélelem a lelkemet,
Ha meg is veszek benne,
Nem férek el, láthatod
E csúfos rengetegbe.

S majd kibélelt lelkemmel
Állok a vártába,
A Szépségnek tanú kell,
És nem lehet halála.