ismeretlen

igen,
az ismeretlen,
itt vonaglik bennem,
valami gyűrött szenvedéllyel,
képtelen rejtéllyel vértezve fel,
 
nem fékezem,
nem fékezhetem,
nem kérdezem,
nem kérdezhetem,

amint

bolygatja az életem,
s bolondítja,
sosem boldogítja,
csak vadítja,

hajlítja,
fordítja,
forgatja,

hajlítva,
fordítva,
forgatva,
van

az ő dolga!
- nem lehet!
én érzem,
én élem,
én értem,
én reám
szemet miért vetett !

hajnalban csillagot
hogy szedett,
miféle égbolton szédelgett,
istentelen,

most akkor én mondom,
az én gondom,
már szinte fojtó a szó,

vándorló,
lázadó,
oldozó,
s átkozódó,

aztán csak

csöndesen,
egy imával,
rendesen
így szólalok:

engedd, hogy a szívben a sötét árkok tisztuljanak,
engedd, hogy a bús percek reménnyé újuljanak,
engedd, hogy szégyenlős angyalkám forduljon el,
de engedd, hogy hitével vértezzen fel!

és ámen
talán….

alámerülten,
védtelen,
s meztelen
értelem

miért
és miért nem
hová
és hová nem

akkor most
ámen
á-m-e-n