Cím: színtelen
Szerző: andrass - Csiki András
(09-01-2008 @ 10:20 am)
:
színek/
színtelen
„Világokat igazgatok: üveggolyókkal játszom”.
írj!- kiáltom,
mint kit szüksége feszít,
megváltás ez,
mire ekképpen sohasem tekint,
se az, ki olvassa,
se én, ki írom csak,
ki forgatom, s
ki megteremtem új és új világomat,
néha dacból,
máskor csupa reménnyel tele,
néha bánatom,
s olykor örömöm ömlik úgy bele,
hogy kicsordul s a szavak,
mint üveggolyók gurulnak szerte szét,
s van, ki azt mondja „milyen okos”,
más azt mondja „milyen szép” beszéd,
de ennyi s itt vége van,
s hogy magamba véstem mindegyik szavam,
nem jelent semmit, de senkinek,
üzenet csak a Semminek,
a Nincsnek végtelen ködén,
annyira színtelen szegény,
annyira Senkihez se tart,
csak én üvöltöm,
csak én üvöltöm örült mód e dalt….
(88 szó a szövegben) (719 olvasás) 
a_leb: (09-01-2008 @ 02:09 pm) Andrass, nagyon jó vers, nagyon hatásos, tetszik! Jók az eszközeid, a fokozásod, a tördelés is megtámasztja rendesen, élvezet volt olvasni, szinte hallottam.
aLéb
AngyaliAndi: (09-01-2008 @ 03:55 pm) Most először történik meg, mióta olvaslak, hogy nem értek egyet veled. Szeretem a verseid,és sokat jelentenek nekem. Puszillak!
szellzsofi: (09-01-2008 @ 09:35 pm) József Attilá-t idézve: csak szavak, csak szavak... (amúgy meg igen, a tehetetlenség ide is átcsap, csak épp valami feketelyuk formájában, ami nem is fekete igazán, mert még színe sincs, azokat is elnyele, hanem - színtelen --- képben: pc előtt, zene megy, azíróköltő bambán nézi a mellette lebegő függönyt - aztán - csak megmozdul az a kéz)
wanderer75: (09-01-2008 @ 11:18 am) Azért az nem igaz úgy, hogy a versek nem jelentenek senkinek semmit!
erda: (09-03-2008 @ 08:24 pm) Én úgy olvastam, mint egy önvallomást, és elismerésem mindazért, amit kendőzetlenül bevállalsz. Nekem nagyon öszintén szólt, gratulálok! :) Éva
andrass: (09-03-2008 @ 09:07 am) Kedves Andi és wanderer!
Nem annak szántam a verset, ami végül nálatok lecsapódott belőle. Nem nagyon szeretem magyarázni a verseimet, de egyre inkább úgy érzem, hogy - az eddigiekkel ellentétben- egy a versekkel kapcsolatos párbeszédet fel kell vállalnom.
Szóval, valahogy úgy vagyok a versekkel - gondolom a költők többségéhez hasonlóan-, hogy azok belém vésődnek. Úgy, mint ahogy nagyapám faragta a szebbnél szebb motívumokat a fába, a versek a húsomba, lelkembe, gondolataimba vésődnek kitörölhetetlenül. Onnan az "anyag" megsértése nélkül nem távolíthatóak el (Hrabal választotta a Bambini di Praga 1947 mottójául: "Némely foltok nem távolíthatóak el az anyag megsértése nélkül").
Nyilvánvalóan ez egy más által írt verssel is előfordulhat, viszont sokkal kisebb a valószínűsége, ezzel ellentétben a saját verseim, minden egyes jó, rossz, nagyon rossz, szép, trágár sorára igaz.
Erről az aránytalanságról szól a versem, ami nyilvánvalóan túlzó és sokan talán felesleges gondolati iránynak vélik, viszont bennem erősen megfonva, megcsavarva jelen van ez a gondolati szál.
Köszönöm, hogy olvastok: András.
|
