Lágy, csend hullámok ringatnak,
a nap sugarai még épp látszanak,
megcsillannak a víz, fodrozó tükrében,
de jön már a hold felém, éjfeketében.

Lágy, csend hullámok ringatnak,
régi, gyémánt-álmokat sodornak,
pókhálóból font, vágyódó nevetést,
tétován mozduló, szerelmes érintést.

Lágy, csend hullámok ringatnak,
bársonyos ködtakaróval borítanak,
felveszem csillagaim fátyol-köpenyét,
életem fényeinek mámoros emlékét.

Lágy, csend hullámok ringatnak,
némaságuk fájó, már nem andalítanak,
tündöklő gyémántjaimnak nyoma vész, hírtelen,
hisz jön már a hold felém, éjfeketében.

Lágy, csend hullámok ringatnak,
hazug, álnok nyugalmukkal karolnak,
vágyódó szívemet alattomban gyilkolják,
halódó lelkemet földdel borítják.

Lágy, csend hullámok ringatnak,
de üres a part a vigasztalannak,
sötét felhők gyülekeznek felettem az égben,
elért a kegyetlen hold… éjfeketében.