Emlékszel arra a nyári éjszakára, mikor a hold
Ezüstös korongja ott fénylett az égen,
S mi egymást átölelve néztük, hogy válik lassan
Álomszerű képpé ott a messzeségben?
Mondd mire gondoltál akkor, mikor szavak nélkül
Beszélt szemedben az a különös tekintet,
Mit megfejteni sosem tudtam, mert rejtelmével
Elbűvölte a végtelenbe elsuhanó mese perceket?
Azon a meghitt derűs estén csókkal telt illatodtól,
Lágyan simult vállaidra megremegő kezem,
S mosolyodban megláttam azt a világnyi szépséget,
Mit gyöngyökként pergetett ránk a hókristály szerelem.
Azon az éjjelen a szél is féltve ölelte kóbor csillagait,
És dúdolva ringatta ágyában a rubinvörös napot,
Melynek lángsugarú arcvonásán táncot járt az alkony,
Mikor égő lángrózsákból font rá varázspillanatot.
