Anyám font hajamba
színes szalagot.
Anyám volt, ki nekem adott
minden csillagot.
Mikor láztól égett arcom,
pírban lobogott,
két kezének érintése
hűsítést hozott.
Anyám volt, ki esténként
dallal altatott,
s ha ringatott az éj bölcsője
velem álmodott.
Anyám volt a vigaszom,
ha könnyeim peregtek
és égben járó vágyaimból
sós cseppek eredtek.

Ő volt az, ki magányszobám

virágkertté tette

és a benne nyíló szeretetet

lelkemre ölelte...
Ma már nincs vigaszom,
csak szívbe zárult fájdalom.
Ma már temető csendjében
sírom el a bánatom.