Márvány sír-bölcsőmön

fekete a lepel,

lélektakaró az,

mi dérkönnyeket lehel,

alatta a test,

mozdulatlan, csendes,

szó-hangját sem hallod,

itt maradó kedves,

pedig volna még gondolat,

mit elsuttogna néked,

de csak a halálnak

mesél már

rímelő meséket