A júliusi nyár kissé csalóka,
mint női mell villan feszes blúz alól,
kacéran kitárul, közelebb hajol,
    - édesen savanyú, mint a nyalóka.

Csorduló nyál selyme csikland kéjesen,
a tölcséren fagylalt, olvadva kivár
kristályos vágyat kelt - enyhe oly sivár
    - forró öleléssel vár személyesen.

Délben találkoztam vele magam is,
krőzusi kincseit magán viselte,
volt ki gazdagságát még irigyelte,
    - de láthattuk, hogy a káprázat hamis.

Egyhelyben toporgott tétovasága,
mozdulatlan árnyék lapult fal tövén,
fényözön elterült az utca kövén,
    - aranyló festéktől mindene sárga.

Uszályát emelve tovább ballagott,
nyomában szikes föld apróra törve
szöcske, búza, ember is meggyötörve
    - az égre szivárványból font sallangot

Ha hűvöse közel, s felhő kíséri,
sápadt arcán a pír árván bujdokol,
fülledtség fátylába rejtve fuldokol,
    - lézengő tájakat mégsem kíméli.