Nézem a villódzó monitoron
az élénk színekkel vett képet,
egy kattintás, lehet hogy bánni fogom,
és vissza, és még egyszer Téged,
és újra előre, egy esti fotón
a kezedben borospohár van,
palackba szúrva szikrázik a króm,
s a háttérben ott állnak hárman,
a szemed villanó fénybogarat
tükröz, a lencsébe röppen
félig nyílt ajkadról a pillanat...
látod, én már visszajöttem.
Volt egy nyár, egy csend, egy régi stég,
egy nyikorgó kertkapu, álmok,
és víztükör, vakító ég,
látom, és felszív a messzeség,
újra és újra ott járok...
Már sötét az utca, lágy fénypor szitál
az árnyékot ringató estben,
a szélszórta békében senki se jár
s itt én is csak magam kerestem,
váltom a képeket, egyre tovább,
az órák és napok pörögnek,
én győztem a nyarat, szemed sugarát,
és hittem, hogy sose török meg...
nézlek, itt ülök a képed előtt,
a felbontás pocsék a gépen,
és visszatekerném a szálló időt
hogy elmondjam, most már megértem,
volt egy nyár, egy csend, egy régi stég,
egy nyikorgó kertkapu, álmok,
és víztükör, vakító ég,
látom, és felszív a messzeség
újra és újra ott járok,
volt egy nyár, egy csend, egy régi dal,
és voltál, a legszebb a nyárban,
most nézem a gépet,
nem látom, csak Téged.
Ma újra a múltamban jártam...