Felelni kéne újra. Látod így maradtam
megszeppent kisdiák a tiszta firka padban,
s a kérdés fejemben ezernyi furcsa választ őröl
puszta jelenről és elkaszált jövőről.

Beszéljünk másról. Lenyomnak ezek a leckék,
ahogy előttem állsz, és elhiszem, lehetsz még
tanárból diák. Tekintetem, akár a blúz tapad
rád, közben érzem, már több okból szűk a pad,

mert itt a Kérdés, röpköd körben a teremben
faltól falig, és Te úgy tudod, észrevettem
tetőtől talpig nyúlt íveid, feszes nő valódat.
A Választ várod. pedig egy hintalónak

több most műszőrrel vont fejében a gondolat
mint nekem. ...már majdnem a karomban tartalak...
„Mi lesz belőled?” kérdi újra illatálom-felhőd.
Rekedten suttogom: talán egyszer... felnőtt...