Tükörkép

Egy könnycsepp volt csupán az arcon,
de oly árva, és oly elhagyott...
Vajon mikor sírhatta el,
s aztán miért hagyhatta ott?
Nem érezte a rét pázsitzöld selymét,
 a kibomló virágok édes illatát?
Testmeleg ágyat, gyolcspuha kelmét,
s gyümölcsöknek mézízű zamatát?
Úgy élt talán, mint homok a szélben,
sodorta az ár, mint kavicsot a víz?
Nézd csak! Egy árnyék mozdul a képen,
nem festmény ez, és nem is szobadísz.
Fénykép sem lehet, hisz játszik a fénnyel,
egy tükörkép csupán, mely némán visszanéz...