Álomcsipkékért...

Kihalt volt a város, csend lepte a fákat,                              
szógyöngyök gurultak, halk sóhajok szálltak. 
Nem szóltak egymáshoz, hisz mind másra vágyott,
magában hordozott egy-egy kósza álmot.

Régi kívánságok, félresiklott szavak,
tétován cikáztak az éj leple alatt.
Némely vágy makacs volt, nem mozdult semerre,
csillag fénycsóvája magához ölelte.

Kóborló óhajok megkopott köntösben,                                      
és megannyi vágykép égig érő csöndben.
Tollfehér, csillámló boldogságlabdacsok,
s szívekről leszakadt rézvörös lakatok.

Hamis, atlasz-szürke, elfeledett hangok,          
halk, álomcsipkékért konduló harangok.
Messze csengő dallam söpört az avaron,
mégis elengedtem, felszakadt sóhajom.

2011.11.14