Kedves Ági!

Ma nagy öröm ért, megkaptam azonnali válaszod, miről a levél és a válasz között eltelt idő abból a szempontból jutott eszembe, hogy mit is fejezünk ki a két eseméy között eltelt idővel. Egyszer régen volt olyan, hogy hamarabb írtam, mint levelet kaptam, ő is hamarabb írt, mint ahogy megkapta, és az egymással szemben utazó levelek mindig találkoztak a központi elosztóban, éppen nem integettek egymásnak. Nehézséget sem okozott arra válaszolni, amit nem kaptam még meg, gondolom ilyenkor mindenki mindig ugyanazt válaszolja, de a dolognak azért volt némi varázsa.
Szóval most vártam leveled, nem is csalódtam, magamban sem, és hogy stílusos maradjak az evolúcióban sem. Kedves Ági, eszembe nem jutott azt hinni, Sigmund Freud úgy gyógyította betegeit, hogy közben a bal agyfélteke hátsó lebenyének PH értékére gondolt, vagy a mellékvese által termelt ösztrogént akarta volna hipnózisban szugerációval emelni. Azt azonban hiszem, hogy  az a pszichológus, aki beszélget agysebészekkel, vagy az az agysebész aki olvassa a pszichológusokat jobban tud gyógyítani. Én tartom képesnek magunkat, agyunkat arra, hogy elhiggyem,  külső beavatkozás nélkül fejlődött idáig. Ebből következően tisztelem az emberi gondolkodást, fiatalabb korommal ellentétben tisztelem a versírókat, és a verseket, amiket kiskoromban csak érzelgősségnek, lányoknak valónak neveztem. Fejlődök én is, mint az emberiség, bár  nem tudok róla hogy mutálódtam volna. Azért a materializmus ma már nem igazán szalonképes, akkor sem volt, mert nem szalonokban hangoztatták, hiszen a szalonokat felosztották a nép között. Persze matematikából nem kapna Vlagyimir túl jó jegyet tőlem miután a szétosztott szalonokból mindenkinek egy darab zsíroskenyérrel jutott volna több. Azért mondom hogy volna, mert ilyen sokat csak akkor, amennyiben egyenlően sikerül kiosztani. Persze hogy nem  sikerült. Az ilyen sohasem sikerül. Közbeszólt a verseny. Értem én, hogy miből fakad, hiszen az emberiség azon része, mely változó időjárási viszonyok között tengette éhínséges napjait, vagyis a fehér ember, hozzászokott a küzdelemhez. Ha éppen nem szokott hozzá, akkor a szomszédja szokott hozzá és az is lehet, hogy a szomszéd lett a gyerekeinek a vér szerinti apja. Télire még gyűjteni is kellett, tehát a szomszéd aki vadász volt, elment vadászni. Az elejtett zsákmányból adott azoknak akik segítettek, és mindenki boldog volt gondolhatnánk. Nem teljesen, mert onnantól a vadásznak kötelessége lett a vadászat, követelték a segítők, mert ha nem, mentek a másik vadásznak segíteni. A vadászat pedig nem lehetett sikertelen, mert megint csak elszöktek a  segítők. Elég nagy stressz ez a vadászni tudóknak napjainkban is, ahol már intézményesített vadászat folyik. A verseny miatt egyes vadászok átcímkézik a húst, azt amit már előzőleg vegyszerekkel tartósítottak, ezáltal megmérgezik azokat, akik segítsége nélkül eleve nem lennének versenyképesek. A versenyben szerzett dolgokat a fehér ember magántulajdonnak nevezi, ami szerinte, mikor már az övé, szent és sérthetetlen. Ez alól egy kivétel van, a halál, amikor már semmi sem az övé, még a lelke sem, hiszen az ugye vándorol. Na mindegy, a verseny a hatalomért folyik a hatalom pedig azért, hogy a hatalomba segítőknek jobb körülményeket biztosítson a vadász, mai szóval vezér. Vezér az lehet, aki erős, és nem gondolkodik túl sokat, nem ismeri általában a szépet, a különlegeset. A vezér általában csak sorozatgyártott termékeket lát szépnek, amiket csak a sorszámuk különböztet meg, és állítólag a föníciaiak találták ki. Aki gyengébb, szereti a szépet, esetleg a naplementét és a művészi alkotásokat, az nem lehet vezér, az csak esetleg vezér felesége lehet. A vezér néha annyira küzd népe érdekében, hogy népe fiai nem bírják ki ezt élve, elhullanak. Ezt a vezér háborúnak hívja, és olyankor roppant büszke. A háború végén már nem annyira büszke. Ne is legyen háború, maradjon a törvényes és legális verseny, vagy a kevésbé törvényes, és kevésbé legális. Az ugye legális, hogy kétszáz kilométer hosszú jéghegy úszkál Új Zéland partjainál, mert a természet nem tesz különbséget, cselekszik ahogy a ő azt  kívánja, legalábbis ritkán kérdez meg bennünket, akik azt hisszük mi változtattuk ilyenné, vagy nekünk teremtették.

Ez olyan mintha elképzelnénk egy pocsolyát, amint reggel felébred, és azt gondolja: " érdekes világban élek, -érdekes lyukban élek -, egész jó itt nekem, nem igaz? Valójában fantasztikusan megfelel ez nekem, biztos direkt nekem készült! " Ez annyira hatásos kép, hogy ahogy a nap emelkedikaz égen és a levegő felmelegszik, és ahogy a pocsolya fokozatosan egyre kisebb lesz, még mindig kétségbeesetten ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy minden rendbe fog jönni, mert ezt a világot azért találták ki, hogy ő benne legyen, azért épült hogy ő benne legyen; így az a pillanat amikor eltűnik, meglehetősen megdöbbenti majd.

Ezt sajnos nem én írtam,  A kétség lazaca című könyvben található és még sok egyéb érdekesség, humorba göngyölve. Aki írta, az az ember a barátom, annak tekintem, habár már nincs az élők sorában, megengedve hogy ő nem biztos hogy annak tekintene engem, csak úgy önteltségből mondom ezt, remélem mások nem olvassák.  Erről jut eszembe, Icus kérdezte; melyik könyvet vegye Balázsnak karácsonyra, és a Galaxis útikalauz stopposoknak gondolkodás nélkül szaladt ki a számon. A fiú biztosan élvezni fogja, én pedig alig várom a karácsonyt hogy elolvashassam. Most eszembe jutott még egy kiváló gondolat, gyermekeim anyja A pusztai farkast fogja kapni, elvégre nem vehetek neki mindig horgászbotot, kicsit már unalmas neki.
A pocsolyára visszatérve, valószínűnek tartom, hogy a pocsolyák így járnak, hiszen nekünk is már van útalapunk, otthon az utcában, és a gumicsizmákat levittem a garázsba, nehogy azt higgyék a vendégek, hogy gyűjtjük őket. Ha pedig így járnak, akkor neked felettébb igazad lehet, hogy repülni jó igazán. Repülni egyébként szerintem is nagyon jó. Remélem levelem nem hiszed olyannak, milyet a bölcsek kövének hordozói, vagy a politikusok írnak, ez csak egy egyszerű, talán semmiről sem szóló levél, mely inkább szánódott karácsonyi üdvözlőlapnak, mint a világról alkotott nézeteink ecsetelésének. Azt hogy " Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül.."  szintén nem én írtam, és nyugi, verset sem tudok "csinálni" fejben csak a viselkedésem illusztrációjaként említettem így Pécs felé  autózva. Tehát én sem  vagyok művelt egy cseppet sem, azt sem tudom hogy jön ide a lazac.
Kedves Ági, remélem nem haragszol meg, de megkérdeztem az én Nagyonokosomat, mit szól mindehhez, és az mondta nekem hogy nincs semmi probléma, csak ő instrumentalista , te pedig realista vagy,  ugyanis az egyetlen  valóságot több elmélet is leírhatja, az elméletek hiába különbözőek mégis megfelhetnek az egyetelen való világnak.
-Na szevasz - mondta, miközben intésre emelte hosszú kezét, áthullámzott szobája ajtaja alatt, mint a víz a móló alatt a tengerparton, miközben annyit mondott még a ajtóbecsukás közben:
- Ez az aluldetermináltság elve - ha nem tudnád.
A termodinamika elve pedig az, hogy minden törékeny, az idő előrehaladtával minden mindig a rendezetlenség felé halad. Vagyis a karácsonyfa díszek eltörni szoktak, soha nem összeragadni. Ezt a magyar nyelv régóta tudja, ugyanis nem mondja, hogy addig járnak a cserepek a kútra, míg korsó nem lesz belőlük. Egyes elméletek szerint rendezetlen állapotban is lehet beszélgetni, amikor ugyanis nem fáj már semmi. Ha úgy lesz, megkereslek, és beszélgetünk, bár nem tudom mi lehet érdekes, ha már semmi sem fáj. Ezt a termodinamikát már én mondom, nem Balázs, mert eszembe jutott valamiről.
Ennyi untatás után kívánom neked, írj úgy ahogy Freud gyógyított, életed legyen nagyon boldog, és ha kedved van bungee jumpingolni, tedd azt, csak erős legyen a kötél,  a beiglibe pedig sok mákot tegyél, mert a tésztáját úgyis csak illendőségből eszik meg.

 Karácsonyi szeretettel ölel téged és mindenkit akinek sejtjei elolvasnák levelem.

Csizi