Hetvenöt év távlatába
hazamegyek szülőfalumba,
s emlékezve gyermekkoromra,
visszautazom a múltba.

Ott a Barcaságnak széle,
Brassótól nem nagyon messze,
tizennégy kilóméterre,
az erdőknek a tövébe.

Hétfalu hetedik falva,
ma Tatranghoz van csatolva,
de minden ember részére,
mindig Pürkerec községe.

Fent a dombon van a templom,
hisz már jó messziről látom,
s mellőle tiszta időben
Sepsiszentgyörgy látszik éppen.

Épült a templom elődje
ezernégyszáznegyvenhétbe,
s oda járt öt helység népe:
Tatrang, Zajzon, Pürkerec, Keresztvár meg Bodola.

A paplak, s imaház mellett,
a dombra felfelé menet,
jobboldalt az egyik kertbe
volt a falunak jégverme.

Hogyha tovább mész előre,
a falu volt nyiressébe,
szomorúság jön szemedre,
Negyvennégy jut az eszedbe.

Szép tavaszi vasárnapon,
éppen a román Húsvéton,
délben tizenegy óra volt,
Brassóra sok bomba hullott.

Akik voltak a templomban,
s aki még volt a faluban,
mind a nyíresbe futottak,
és remegve imádkoztak.

Ez volt az első bombázás,
és a nagy felszabadítás,
mikor is a Barátaink,
tönkretették a javaink.

Tovább visz az út előre,
s már bementél a cserésbe
de, ha lemész kissé balra,
reábukkansz a kőkútra.

A kőkúttal átellenbe
gyümölcsössel szaladsz szembe,
mert ők tettek, mit akartak
földjeikkel a gazdáknak.

Visszamész az agyagútra,
s mindjárt felérsz a Nyárasra,
és majd, ha lejössz a völgybe,
Szénvölgyébe botlasz bele.

Ha jobbról felmész a hegyre,
rádkacsint a papnyírese,
melyik egy szép, nagy kaszáló,
s fölötte a híres csorgó.

Ez a rész, a fenyves mellett,
a bányáknak adott helyet.
Itt bányászták azt a követ,
amely kiégetve mész lett,

Ihattál friss vizet nemcsak más tájakról,
hanem az ott lévő nagyszerű csorgóból.
nem is kell már félned medvetámadástól,
hisz ott járt a csorda déli itatáskor.

A falu alsó végében,
Gyulabá malma volt éppen,
melynek volt hajtó ereje
Zajzon vizének egy része.

Az útnak a bal oldalán
mészkatlanok álltak nyalkán.
Ott égették a mészkövet,
ami híres, jó mésszé lett.

Azt a sok fát, és sok követ,
szekérrel hordták le mindet,
s három nap égetés után
kiszedték a meszet tisztán.

Gyékényből kóbort alkotva,
a meszet szekérre rakva,
mentek vele a világba,
fáradtságot nem számolva.

Növelték Pürkerec hírét,
s a maguk megélhetését,
s habár keményen dolgoztak,
ők soha nem panaszkodtak.

Ha nem is volt túl gazdag nép,
élete boldog volt,és szép,
míg nem jöttek leigázók,
mindenüket elkobozók.

 

Brassó.2013.Jan.16.