Kirándulás a dunához
Kettőezer-tizenkettő Július havába',
összehívtak minket régi iskolánkba,
megbeszélni részleteit egy fontos utunknak,
s leszögezni idejét is az indulásunknak.
Elérkezett hamarosan indulásunk napja,
Július huszadikának reggel hét órája.
Már korábban, mind ahányan egy buszra szálltunk fel,
és hét óra elmúltával, már Brassót hagytuk el.
Áthaladva Fogarason az útelágazásig,
az Olt völgyén haladtunk egy történelmi helyig:
A Vöröstoronyi szoros elmaradt mellettünk,
s mi meg Calimenasti felé,az Olt mellett mentünk.
Horezura is bementünk s láttunk sok szép munkát,
s az ottani fazekasok mesteri munkáját.
Továbbmenve érintettük Brincus néhány szobrát,
s mentünk, amíg el nem értük a szép Szörényvárát.
Szörényvára belsejében egy szép szálloda áll,
félig magyar, s a neve a Hotel Tropical.
Annak ura Molnár Endre, csíki székely ember,
aki 6 éves korában Csíkkozmásról ment el.
Jó vacsora s alvás után szép napra ébredtünk,
s reggelinket elfogyasztva, várost nézni mentünk.
Megtekintők a középkor várának romjait,
ugyanúgy, mint a gótikus templomnak romjait.
Majd rámenvén egy nagy hídra, vagyis a Dunára,
tán sokfelé bámészkodva, megérkeztünk Orsovára.
Itt felszálltunk egy hajóra és mentünk kirándulásra,
álmodozni a Dunára, s a Kazán szorosra.
Látjuk Széchenyi Istvánnak, és társa Baross Gábornak,
ama régi magyaroknak, nyomát az Ő munkájuknak.
A Dunára rámerengve, Senki szigetét keresve,
látni vélem azt a helyet, melyet nem mindenki lát meg:
ahol aljas gazemberek unokaöcsém lövették meg.
MÁTYÁS ANDRÁS volt a neve, s tizenöt év volt élete,
hisz 66-ban született s 81-ben meglövetett.
Úszott a szabadság felé, s az életet folyt'ák belé.
A holtteste elmerüle, a Duna vize elnyelte.
A Duna fenekén nyugszik, míg a másik pöffeszkedik,
s dorbézol földi javakban, gyászos, bús pereputtyában.
Édes kicsi keresztfiam, lelkünk egy e pillanatban,
vigyázzon Rád a jó ISTEN, KÉREM: NYUGODJÁL BÉKÉBEN!
Mondják: Isten nem ver bottal, s bárhová bújsz vagyonoddal,
megkapod méltó jutalmad, amit majd Istened megad,
neked, és sok szerb lakónak, s a határmenti falvaknak,
akik sok-sok szegény embert, börtön töltelékké tettek.
A Dunától elbúcsúzva, megyünk a Széchenyi útra,
s bemegyünk a kápolnába, amely emlékeztet arra,
hogy helyén volt a Szent Korona,
azon helyen volt elásva.
Mivel kíváncsiság üldöz, elmegyünk az erőműhöz,
amely a Duna vízén áll, és lent van a Vaskapunál.
Onnan elég elfáradva,
Visszamegyünk szállásunkra.
Majdan jól bevacsorázva, rágyújtottunk egy nótára.
Milyen is a Magyar nóta? A szíveket meglágyítja:
Gazdánk a hordóhoz nyúla, s annak csapja messze ugra,
és a szép Magyar nótára, több korsó vörösbort hoza.
Bizony, a jókedv reánk szállt, és tán, az óra is megállt,
és jókedvünk nagyra hágva, belenyúlt az éjszakába.
Másnap, a reggeli után, mindenkitől elbúcsúzván,
utunk folytattuk előre, fel a Herkules fürdőre.
Itt körbesétálva mindent, legeltettük szemeinket,
s majd, onnan leereszkedve, felmentünk a Cserna völgybe.
Láttuk Baia de aramat, mint bármilyen helyiséget,
s láttunk ritkaságba menő, és csodás Karsztjelenséget.
Tovább menve az erdőbe, s kis tisztásra bevonulva,
megérkeztünk egy szép helyre, a Tismana kolostorba.
Onnan lejöttünk a völgybe, s felindultunk egy nagy hegyre,
ezen hegyek, bizony nagyok, ezek a Nyugati havasok.
Csaknem a hegy tetejére, üdülőhely van építve,
e hegynek Ranca a neve s szállókkal van beépítve.
Vacsoráztunk, s jót aludtunk, a Panoramikban voltunk,
majd reggelre, felébredve, új erővel voltunk telve.
Reggeliztünk és búcsúztunk, majd újra elvitt a buszunk,
felvitt a busz a tetőre, 2138 méterre.
Transalpin a csúcsnak neve, Nyugati havas teteje.
Káprázatos a környéke, s hatással van a szemekre.
Majd, mikor onnan lejöttünk, Lotru völgye felé mentünk,
s megálltunk majd pihenőre, Vidra tó mellé leülve.
Mikor innen elindultunk, Vöröstorony felé haladtunk,
és majd később balra menve, az utunk már Kercre vitt be.
Itt bementünk a Templomba, és beültünk a padokba:
Mátyás Béla orgonázott, a többi meg fohászkodott.
Székely Himnuszt énekeltünk, s Halló magyarral végeztük.
Majd, a templomból kijőve, elindultunk hazafele.
A busz, mint táltos paripa, egész vígan indult haza,
s Fogarason áthaladva, hazaérkeztünk Brassóba.
Fő rendezőnk kettő vala: egyik Kiss Éva Mária,
másik meg Madaras Lázár, ki történésznek is beválna.
Velünk volt Ambrus Atilla, a Brassói Lapok atyja,
meg egy régi kollégája, ki Krájnik Nagy Károly vala.
Nem feledkezem meg róla, hogy még egy szervezőnk vala,
kinek neve Sipos Márton, s uralkodott technikánkon.
Hazaérve kis szobánkba,
és mélyen magunkba szállva,
Hálát adtunk Istenünknek,
hogy megvédte életünket.
Írta : Mátyás Béla
Brassó.2013.Nov.2
|
|