Csúfolódás Erdéllyel és a nyugdíjasokkal
Rohannak a pillanatok, repülnek a percek,
s nekünk, földi embereknek a gondok csak nőnek.
Elmúlt a nyár, a nagy meleg, de itt maradtak a verebek,
s a sok afrikai helyett, a medvék megjelentek.

Egy hargitai barna medve ma már Szovátára ment be,
s mert ennivaló neki nem kerüle, a közelébe kerülő nőt üldözőbe vette.
Szerencséje volt a nőnek, hogy lábai segítettek,
s az egyik ház udvarába, a nyitott kapun át bementek.

Most száz éve Trianon volt, ki Erdéllyel jól kitolt,
de úgy látszik, nem volt elég, mert megjelentek a medvék.
Javasolták csökkentésük, de eddig nincs kilövésük,
s nem csak a Magyart zavarják, a másokat is ki lúgozzák.

S, mintha ez sem volna elég, ellenünk van két ellenzék.
Egyikük bajszát zavarja a Magyar állampolgársága,
másikat zavarja a kis szekér, mivel járunk élelemér',
mit ő esze már fel sem ér.

Jobb lenne, ha a két manusz, sértő véleményük helyett,
olvasnák a Bibliából a Farizeus és vámszedő című történetet.
Mivel jönnek az Ünnepek, nem táplálunk gyűlöletet,
mert a Magyarok Istene, minket úgyis megsegítne.

Azoknak is, kik e szavakat nem értik,
s a Magyart, ha Erdélyi, lenézik,
a jó Isten adjon Boldog Ünnepeket,
hogy tán a Mikulás hozza meg eszüket!

Írta Mátyás Béla
Brassó.2017.Nov,26.



Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=15397