Cigány, ha egyszer a  nótámad húzod,
egy nyári este alkonyán,
felhőtlen legyen a csillagos égbolt,
s ne legyen ránc senki homlokán!
Szálljon a nóta, a hegedűd sírjon,
senkise ejtsen ma könnyeket!
Dús lombok között a szél enyhén járjon,
símogassa meg a lelkemet…
 
Emberek, töltsetek abból a borból,
hadd vígasztaljon meg  engem is,
Ily bolond jó kedvem oly nagyon rég volt,
nevet rám még tán az Isten is…
Mulassunk, táncoljunk, nem jön a holnap,
s ha jönne is, elátkoz engemet.
Feledni akarok! Nótát a szívbe!
Kábítsd el, cigány, a lelkemet..
 
Húzzad csak, cigány,  gyógyítasz engem,
bár húrod rajtam új éket üt….
Ez  ékbe hegedülj bele egy nótát,
mely nem  ismer  bánatot, csak derüt…
Szálljon a dal, kopott hegedűd sírjon,
ne bánd a pergő  könnyeket!
Talp alá húzzad,  te megkopott prímás,
Vidáman búcsúzzak tőletek.