Míg balról a remény...
Úgy álltál elém, két kezed nyújtva,
Összetörten is szíved meggyújtva,
Mint egy vas szobor, eget takarva,
Karodban lelkeddel, véresre marva...
Szemedben kiégett tegnapok árnya
S a szellemek álmokat lesújtó szárnya,
Néztelek téged, ismerős idegen,
Kialudt reménnyel s lánggal a szíveden,
Reszkető kezedet enyémbe vettem,
S e pillanatban rabszolgád lettem...
Könnyekkel öntözöm símára arcodat,
S boldog a lelkem amig te tartod azt,
Bár e szót, szeretlek, nem mondom soha,
Te nem ezt kerested, elmész...s nincs hova...
S most fogom a kezedet, görcsösen szorítom,
Megőszült homlokom válladra borítom,
Ölelő csendben halad az élet,
S én hangtalan suttogom, szeretlek téged,
Szeretek magamért s helyetted, kedvesem,
Míg balról a remény, s jobbról ül Istenem.
|
|