Félelem
Lépcsőházam zúg, dübörög
Januári szél ha hörög
Vagy talán a kísértet az,
-Gondolom-, az úgysem igaz...
A nevemet szólitgatja,
S a lelkemet símogatja
Míg telt erővel sűvit a szél.
Szívemben már nincs semmi vér,
Csak egy fagyott márvány csupán,
Mínt a veréb a körtefán...
Fázom, bár az arcom éget
A parázstól, mely rég elégett,
A szív még dobog, de csak éppen,
Mint az ott, a régi képen...
S a januári szél csak hörög.
Beköltözött, itt van, örök.
Kísért, tudom, amíg élek,
Megszoktam, és mégis félek,
Ha átölel két jeges karja.
Rásímúlt már ágyra, falra,
S reszketek, mert érzem, figyel.
Csak az Isten ne hagyjon el...
|
|