:
Valaha régen már láttalak egyszer,
Hárs alatt ültél egy vén padon,
Rózsaszín felhők úsztak az égen,
S pacsirta dalolt a kőfalon.
Valaha régen már csókoltam ajkad,
Remegve fogtam meg két kezed,
Arcodon ezüst holdvilág sápadt,
Míg suttogtam, itt vagyok veled...
Valaha régen egy sárguló fűzfa
A Tiszára hajlott csendesen,
S ott ültünk ketten a némaságban,
Nem sejtve egymást, kedvesem...
Én megsimogattam szép, szelíd arcod,
Kezemben tartottam lelkedet,
Tudva, a hajnal legelső lángja
Ha fellobban, mindent eltemet...
A faluban kis harang kong a csendbe,
Ó, ne virradj még rám, hajnalom!
Úgy tör majd össze, ha elszáll az álom,
Mint csigaházat a kőhalom...
Megjegyzés: Neked...
(102 szó a szövegben) (940 olvasás)