Egy szegedi kávéházban szól a cigány nóta,
Oda járok minden este Csitesszel azóta.
Sírva cincog a hegedű, nagyban bőg a bőgő,
Ütik-verik a cimbalmot, aki hallja, bőg ő.

Díszmellényben cigányprímás, bravúros a játszma,
Könnyes legyen minden szempár, olyan szépen játsz ma!
Pezsgős üveg az asztalon pezsdíti a kedvet,
Csomót köt a búbánatra s feloldja a nyelvet.

Ide, Zsiga, az asztalhoz, húzd el a nótámat,
Ne lógjon a szájam szélén ma este a bánat.
Hadd búgjam el galambombnak, mi él szívem táján,
Bizony megszelídül tőle, mint husvéti bárány.

Kocsmáros! Hát éhen halunk, a kamra ma zárva?
Itt a tányér, itt az eszcájg, s bizony ez mind árva!
Mit sem ér a sok cincogás, ha a babám éhes,
Sikeremhez bizony kell egy nagy tál tökös rétes!

Vége lett a vacsorának, nem szól már a nóta,
Sírva fakadt szép szerelmem, s reményem szétszórta...
Bocsáss meg, én jó Csiteszem, bár készen a kengyel,
Szívesebben osztanám meg kiságyam ma Sam-mel...

S a bőgő bőg, Csitesz cincog, tudom, a düh rágja,
Hiába volt tökös rétes, szívtépő nótája.
Sose búsúlj, kedves Csitesz, Sami boy csak frázis,
Máskor madártejet rendelj, s úgy sor kerül rád is...