Hogy bírod ki, te árva szív, megszakadás nélkül,
amikor a pipacs között búzavirág kékül,
egy hegedű sír búsan és benne sír egy álom,
s gondolatban a vén Tisza csendes partját járom,
hogy bírod ki, te üres szív, megszakadás nélkül?

Süvít a szél sírhalmodon, a felhőket hordja,
s nincs nap, mely a jégcsapokat lelkemen feloldja,
éjjel, ha a sötét szobát fél őrülten járom,
eget nézve imádkozok, és a csodát várom,
mért dobogsz, amikor már nincs a rongyodnak foltja?

Ha ezüstös holdvilággal régi nóta csábít,
orgonafa illatozik, hiteget, elkábít,
s muzsikára ver a szív, a valóság rémálom,
hallom már a lépteit! S az ajtó előtt várom,
értem jön és ezen kívül már semmi sem számít...

Tavasszal, ha virág nyílik napsütötte ágon,
s a madarak szerelmesen dalolnak a fákon,
selyemfűben száz pillangó jár táncot a széllel,
s te, törött szív, dobogással küzdenél a téllel,
hogy virulsz, ha hótakaró ül a boldogságon....