Este van. Csillagok ragyognak csendben,
mint fénylő könnycseppek borús szemekben,
s bíboros fellegek siratót fújnak
míg sikongó emberek a mélybe hullnak...
Jéghideg kezeket szorít az árva,
egy utolsó sóhaj a szívébe zárva,
a kialudt szemekben életet kutat,
menne már haza, de nem talál utat...

Egy tenyérnyi földön nincs többé élet.
Tengernyi álom, mely ma semmivé lett,
füstködben kavarog, eget takarva
s alatta kisgyermek fekszik ott halva,
üveges szemében a halálfélelem.
Hogy lehet bírni ezt lélekkel, Istenem...
S esztelen nézem a két üszkös kezet,
két roncsot, mely ma az Istenhez vezet...