Maszong József - Samway

Alma a fájától...


Úgy látom a rokoni vonások nagyon is hasonlók a kedves Zarver grófnő és unokaöccse közt aki nem bír kigyógyulni az "Úrixmusz Viszketegusz" betegségéből. Nos ahogy egyszerű körökben mondják, "nem esik messze az alma a fájától", vagy másként vak a botjától. Remélem nem haragszik a grófnő, hogy megtanult lovagolni, mert lehet, hogy még szüksége lesz rá ha futni kell a Lengyel udvarból. Azt meg ajánlom, hogy Alfons de Ficsurt vigye magával mert az orra állásából következtetni lehet az időre.
Ha kemény szárazság, fél lankadt borult idő, ha pedig lóg akkor vihar. Könnyebb szellőnél csak leng.
Homályos dolog mikor már valakinek a származását úgy kell bizonyítani. Gyanús egy kicsit nekem ez a hirtelen férj halál is meg a megmaradt vagyon. Előzőleg még elherdálta aztán meg megvan, a Bécsi palota amit csak úgy Marisnak ad, nehogy csak egy kis alagsori szuterén legyen jó dohosan és a gyerek megbetegedjen. No majd Maris dönt végül is talpra esett menyecske.

Én legalább nem tagadom a bab a kedvenc ételem és időnként hódolok a szenvedélyemnek s ez kisebb kellemetlenségekkel jár. De inkább a nadrágszár füttyentő jöjjön ki , mint Dr. Skalp Neki8.

Dr. SkalpNeki8

Mindannyian búcsút vettünk a grófnőtől és nagyon sok jót kívánva útjára engedtük. Bár egy kissé megkönnyeztem ezt a jobb sorsra érdemes hölgyet. Kocsija északnak vette az irányt és a város szélétől már csak egyre távolodó porfelhő emlékeztette a hintóra. Mindenki a saját gondolatával elfoglalva ült a kocsiban és tértünk vissza a szállodába ahol vártam a sürgönyt a kikötőből.
Remélem, hogy jegyet nem kell visszamondanom a hajóra , mert a végén bennünket se visz sehova.
Pedig az újvilágban várnak bennünket már nagyon.
Este későre járt már az idő mikor kopogtak az ajtónkon. Kedvesem a baba holmijait rendezgette én ha jól emlékszem az ablakon kémleltem a sötétségbe burkolódzott tavat. A szálloda alkalmazottja volt s kezében egy sürgönyt szorongatott. A dátumozása 1786. Vendémaire 23. lundi (hétfő ) Teljesen felvillanyozott úgyhogy meglepődött mikor a markába nyomtam a szokottnál nagyobb borravalót. Még azt rebegte, hogy a galamb mely hozta majd kiköpte a begyét annyira elfáradt. Na majd reggel megnézem ezt a kedves kis jószágot.
A sürgöny Marseille-ből jött a hajózási társaságtól, Brumaire havának 15.-én érkezik be a hajónk és egy két nap várakozás után indul útnak. Tehát csak a legszükségesebb javítások és természetes készletek feltöltése idejére áll meg. A Horgonyt Fel hajózási vállalat nagyon megbízható cég. Mint kiderült a hajó mellyel tovább utazunk az a Qeen Lady Sellő, az Indiai gyarmatokról jön keleti selymekkel és fűszerekkel rakottan, amelyet itt Marsellieben rakodnak ki . A hajózási cég raktáraiban a dokkban és innen viszik tovább a szárazföld belseje felé a Ha Figyelsz is Megloplak üzletlánchoz.
Csak ahhoz még van előttünk minimum négy-ötszáz mérföld amit meg kell tenni. Tehát a kétlovas hintókat négylovasra kell cserélni s a pihenőket jó előre értesíteni , hogy az út zavartalan és zökkenőmentes legyen. Tehát szűk két hónapunk áll rendelkezésre, hogy időben elfoglaljuk a hajón a helyünket, amelyet a kedvünkért no meg a sok sok aranyért mit fizetünk át kell egy kissé rendezni. Mivel kereskedelmi és árú szállító hajó révén személy szállításra nincs berendezkedve.
A következő napom az út megszervezésével kell, hogy elteljen a kedvesem pedig felügyel a csomagolásra, hogy minden rendben megtörténjen és az útra elegendő étel s ital rendelkezésre álljon. Ha minden simán megy következő megállónk Monacó lesz.

A Ceitungnál

A Monacoi úton



Úton Monacó felé


Útnak indultunk másnap reggel. Csak egy kis könnyű villásreggelit vettünk magunkhoz. Ma 1786. Vendémaire 24.- én mardi (kedd) napján. A Serravalle felé vezető út még elég kátyús volt ami nehezítette a haladást, tehát a terveim szerint nem haladhatunk, mert a biztonság is fontos. Reménykedtem abban, hogy minél közelebb haladunk nagyobb város felé javulni fog a minősége.
St. Etien de Cuir után már javult a minősége s ahogy haladtunk lejjebb a tengerpart felé Fossano előtt kiszélesedett és sima lett. Javaslatot tettem útitársaimnak, hogy Limoye Piomonte hangulatos fogadójában pihenjünk meg , mert a túlzott hajsza senkinek sem tesz jót.

A Vig Özvegy

Beérve a kis mediterrán faluba az egyetlen fogadóba tértünk be a Víg Fogadósnéhoz. Mint kiderült attól volt víg, hogy özvegy volt. Kis személyzetével tartotta fenn magát , az átutazók inkább az idényben vannak, ilyenkor ősszel a helybéliek beszélgetnek, iszogatnak, pipázgatnak. Mondanom sem kell be is fűtöttek és mire az út porát lemosva magunkról előkerültünk, előttünk gőzölgött a finom vacsora amely szárnyas pecsenye gombás-burgonyás körettel és sajtból állt.
A maga egyszerűségében volt nagyszerű. Lovainkat az egyik helybeli ember a fogadó istállójába bekötötte és ellátta , mivel a fogadósné elég szigorúan nézett rá így pattant , mint a nikkelbolha. Beléptünkre a halk sustorgás abba maradt, de ahogy megszoktak bennünket a beszélgetés tovább fojt. Vacsora után korán nyugovóra tértünk és a kakast a fogadósné reggel ötre húzta fel aminek nem igen örült a szegény pára. Nincs jobb az ágynál, pláne a frissen húzott vidéki szalmazsákos fekhelynél. Kipihenve újjá születve keltünk, úgyhogy még kukorékolás előtt elnyomtuk a kakast.

A fogadó szolid számláját rendezve megelégedetten távoztunk és nekivágtunk a San Michelle felé tartó útnak, hogy Vertimigliát érintve a tengerparthoz már közel fekvő Garavanba érkezzünk.
A négy ló derekasan dolgozott a napi zabjáért, mert valósággal repítette a hintónkat. Ezek a déli mediterrán falucskák mind, mint egy-egy gyöngyszem a patyolat fehér házikókkal nagyon tetszettek. Az utazás kiváló alkalom volt arra , hogy kedvesemmel beszélgessünk az előttünk álló jövőről ami kifejezetten csak ránk tartozott. Úgy terveztem, hogy a következő beszámolóm majd Mónacóból küldöm a pletykára éhes olvasóimnak Bécsbe a Winer Cejtung társasági rovatába.
Ezek az úri és úrhatnám emberek élvezik a másokról szóló híreket, de magukat szentnek tartják.
Aki nincs jelen mindig arról szól a susmus. Minket ez már nem érdekel egy olyan világba tartunk amely mentes az intrikáktól ott könnyen skalpszárítón végezheti magát aki pletykál alaptalanul.
Örülhet hacsak a "Tűzönjárásra ítélik", mert azt kiheveri ha megmarad egy két hét alatt. Sokat mesélek Gyöngyimnek ezekről a dolgokról, mert Ő igen kicsi volt mikor átjött a kontinensre tanulni így sok pótolni valója van. Oly boldog vagyok, hogy nem kell örökké az etikett szerint parókát hordani és hajlongani meg így grófnő meg úgy márkim . Ezek az agyamra mentek.
Közben kedvesem kérdezgetett a vidékről amerre jártunk, mert én igencsak bejártam európát mint tudósító így volt alkalmam megismerni.
Nagyon érdekelte Monacó története és én szívesen meséltem neki róla, egy az idő is jobban telt s kenegette a hiúságom is, hogy én mesélhetek neki.
Tehát dióhéjban összefoglaltam a róla tudott ismereteim, - legősibb része Monacó-Ville egy sziklára épült. 1297 Nivöse-Pluviöse ( január ) havában Francois Grimaldi szerzetes álruhában csellel megszerezte a várat. Modern palotává 1597-1662 között II. Honoré uralkodása alatt vált.
A forradalom kezdeti idejében jelentős károkat szenvedett, de ez fokozatosan kijavították és most mikor mi odaérünk már egy konszolidálódott helyzetbe kerülünk. Azért nagyon kell vigyáznunk és itt jegyzem meg, hogy egyszerűbb ruhákban kell utaznunk kerülve a feltűnést. Még mindig vannak forrófejű egyének. Tehát ha Garavant elérjük onnan már az utunk közvetlen a tengerparton , gyönyörű panorámával fog folytatódni Monacó felé.

Sospel sörfeszt


A gyönyörű kanyargós tengerparti utakon valósággal élveztük az utazást. A tenger felől fújdogáló késő őszi szellő a csak függönnyel takart kocsiablakon szinte jól esett. A távolból már bontakoztak ki ennek a dél-francia falucska körvonalai ami főként az ide látogató turisták paradicsoma a maga természetes bájával, egyszerűségével. A tájból a nyugalom s a béke áradt , meghazudtolva az európát lángban tartó feszültséget.
A falut elérve már kinn a határban gyönyörű dúslombú mediterrán növényzet s fasor kísért bennünket. A főutcán haladva lépésben, mert csak úgy lehetett, mert a helységtáblánál a helyi prefektus felhívta a figyelmet a kötelező sebességre a kocsiknak, hogy egyharmincad ló-sebességel lehet hajtani. Aki ezt túllépi egynapi elzárásra ítélhetik a falu főterén ketrecben. Mellékbüntetésként óránként frissített lószaros kast kell szagolni. Meggondolandó a vágta.
Végül is nem volt erre szükség , mert csinosan feldíszített fasoron mentünk végig. Mindenütt transzparensek, mint kiderült a helyi német ajkú kisebbség az un. "Október fesztet" rendezte meg.
Az úton oldalt nagytestű lovakkal vontatott szekérről árulták a sört s csalogatták az esti buliba a turistákat , vendégeket akik a környező falvakból szintén ide sereglettek.
No mondom is az én Gyöngyömnek,- itt aztán össze kell szedni minden protekciót, hogy szállást kapjunk. Mivelhogy az én kedvesem igencsak kedvet kapott egy kis kiruccanáshoz. Mondta is,- Szellőkém..., mer így becézett ha ketten voltunk, menjünk el a táncmulatságba, tudj isten a baba mikor enged megint bennünket ilyenfajta kiruccanásra.
Erre aztán varrjon gombot aki tud, ilyen szép kérésnek ki áll ellen,( pláne ha neki is volna hozzá kedve ).
Zsúfolásig telve minden panzió, fogadó, magán szállás. Elkeseredésünket látva egy kis ügyes helybéli fiúcska oda intett s azzal a kevert franci-némettel magyarázni kezdte, hogy tud ő segíteni és ezt egyértelművé tette a kézmozdulata, mert ez nemzetközi. Mit volt mit tenni..., élni az ajánlattal.
Felült kocsisunk mellé a bakra és , mint helyi idegenvezető elkalauzolt az egyetlen még használható fogadóhoz a Csapra Verlek -hez címzetthez. Ez egy emeletes épület volt, fehérre meszelt falakkal. Alul a kiszolgáló helységek felül a szobák. A hangulat itt is magas volt már az elfogyasztott italok hatására az úri közönség valamit kántált állandóan és böfögött. Két szoba volt csak üresen így az egyiken én és kedvesem a másikon Tupirelli és Shadows úrnak kellett megosztozni. Aztán, hogy ki az ágyban ki a kanapén alszik majd eldöntik. Fő, hogy van fedél a fejünk felett.

A csinos sörös lány

 
Lecuccoltattunk és az út porától megszabadulva friss ruhát vettünk elő, hogy részt vehessünk a bálon. A következőkben leírom az élményt mert ez az volt a javából. Örülök,hogy hallgattam erre az aranyos asszonykámra, nemhiába csörgedezik ereiben a hercegi és törzsfőnöki vér.
Összekaptuk magunkat és séta ki a főtérre ahol sátor sátort ért. Mindenütt zene, tánc , ének, sör, bór, helyi ételek ( népi ételek ) . Sörkorcsolya, bórkorcsolya s imitt amott leterített rókabőr. Sajna ez ezzel jár.
A nagy-sátorból épp kidüllöngélt egy pár ölelkező vendég s így felszabadult hely és le tudtunk ülni.
Az asztalok között csak úgy cikáztak a korsókkal megrakott tálcás felszolgálók . Volt menü-lap amiről lehetett rendelést leadni. A sátor falán egy kis aranyos strófa volt biztos egy népi mondóka:

Bajor kolbász,
Bajor virsli,
ezután
Bajor fasírt,
Bajor sörrel,
Öblítsd le ...., aztán a róka bőrrel meg fuss ki...

A sátorban volt egy pódium ahol egy szőke copffos nem mai kislány szolgáltatta a zenét egy irdatlan nagy tangóharmonikával , amit felénk mell-présnek vagy mell-zongorának hívnak.
A zeneszerszámánál már csak a bögyei voltak amolyan méretesek. Ahogy a mellprést húzogatta a két nagy formás melle rajta ringott ütemre a bimbajaira nyugodt állapotban egy egy korsót nyugodtan rá lehetett volna akasztani. Volt bőven hangja túlharsogta a sok nyekergő részeg alkalmi énekest.
Elszászi származású lévén gondoltam én bolond megértem mit gajdolnak össze ezek a franciásnémetek, de sajna nem ment csak annyit vettem ki belőle ami állandóan visszatért :

"Trink trink brüdeláj trink... tralla la tralla la tralla la" ami az én fordításomban így jött ki : "igyunk igyunk, hogy legyen hugyunk igyunk" vagy valami efféle, ha más akkor rosszul fordítottam. Az egyik helybéli azt énekelte , hogy rókabőrös kis kulacsom kilöttyent, no mondom neki kevert nyelven, aranyoskám a sátron kívül tegye a kis-kulacsát mert hókon leszek kénytelen nyomni.
Mikor már jól megtelt a pucor úgy kolbásszal, mint sörrel ideje volt egy kicsit mozogni, hogy férjen még, vagy ne legyünk rosszul.
A sátor közepén tánchely volt kihagyva ahol a helybéli népi táncba kapcsolódtunk be a : "Bajor totyogós-ropogóst" amit igencsak megkedveltem. Ez úgy működött , hogy körbe jártak a táncosok összefonódva és egy adott jelre leguggoltak és egyet rottyantottak. A szagról ítélve volt akinek már a barna ceruza befirkált a gatyába vagy a bugyiba az erőlködéstűl. Ez ettől népi és ma mindent szabad volt. A helyi prefektus is úgy ment, mint a viharban teregetett gatya..., mármint úgy lengett s oly büdös volt.
Késő éjjel tértünk nyugovóra teli élménnyel és felpuffadt hassal. Lesz vihar az éjjel a gyomrom morgása az ilyet előre jelzi. Úgyhogy október ide október oda nyitott ablaknál aludtunk.
Holnap nem lesz korán ébresztő, pihenés lesz. Majd csak hétfőn indulunk tovább. Ennyit megengedhetünk magunknak. Majd Monacót csak megnézzük, körbekocsizzuk és megyünk tovább.
Még egy darabig hallottuk a lármát de aztán mély álomba szenderültünk.

Egy nem mai kislány szolgáltatta a zenét...

folyt. köv. Másnap...