Jöhetsz már, sötétség, omoljatok várak, 
az én világom már tegnap eltemették, 
siratók a torát talán meg sem ették, 
viszket a tenyerem, hogy közéjük vágjak. 

Élettárs, emberek, búzatáblák hullnak, 
még alig hódoltam könnyeknek, a gyásznak, 
rosszmájú keselyűk máris új sírt ásnak, 
testvérnek, koldusnak, kopott-inges úrnak... 

Zúgjatok, harangok, zúgjatok az égig, 
langymeleg tejembe új alkonyt kevertem, 
ha lehet, világom újra megteremtem, 
s ha nem, akkor hajnal többé már nem rémlik...