Felekből egész
Itt ülünk ketten a némaságban,
odakint eső esik lágyan,
arcodról lesír a szánalom,
míg perceim múlását számolom...
Oly unalmasan üt az óra,
lassan már alkony vérzik a tóra,
s bennem a lélek csak szendereg,
úgy szólnék hozzád, de nem merek...
Amíg az estbe fúlnak a percek,
emlékek, melyek rám törni mertek
az ölembe ülnek csendesen,
mi történt velünk, mondd, kedvesem?
Idegen kezek, idegen ajkak,
idegen álmok összezavartak,
ám két néma ember mit tehet?
Felekből egész már nem lehet...
|
|