:
Ó mennyire fura ez az élet,
olykor mint a méz, épp olyan édeskés,
máskor ketté hasít, mint egy éles kés,
s a lélek mint a kisbárány, béget...
S ha tavaszi hajnal mikor ébred,
reggeli szél szalmatetőt tépdel és
mint a villám, mint egy erős földrengés,
mély álomból rázott fel, úgy érzed.
Ideér a búza-őrlő nyár is,
égig száll a madár dal, ó mint zeng és
hódolattal áldást mond a méh zengés,
s egyet alszunk, itt van az ősz máris.
Azután majd hideg szelek járnak,
a fák lombján láthatatlan kéz fest és
habár igen szép ez a szemfényvesztés,
bizony már csak téli napok várnak.
Ó, mennyire fura ez az élet,
ősz fejedre borulnak a tél-esték,
ám ajkadon a remény még édeskés,
jön a tavasz, s minden újraéled.
(126 szó a szövegben) (330 olvasás)
