Sírkövek

Kuckóban lassan, szenderegve,
sóhajtozik halkan az öreg,
talán most éppen arra gondol,
életét mi keseríti meg...

Ki tudja, milyen rémek űzik,
lehet egy pokoli sírtömeg,
melyben kedvese elenyészett.
Ezt ő sohasem sem érti meg.

Alszik az öreg, elmerengve,
álmodja, érte is sír tömeg.
Ám azok, akik őt szerették,
ma már csak jéghideg sírkövek.

Si-nek. Köszönöm az ihletet, Klárikám.