Tudod sok idő eltelt már
de az ősz, a hulló levelek
ismét előhozták belőlem
azt a régi őszt, melyet már
lep a por, s a rengeteg
rozsadalevél, ami akkor
hempergett az utca kövén.
Akkor találkoztak a csodák
a féltve őrzött titkok,
s azok az apró kövek,
melyek csobbantak a tó tükrén
lázasan olvadtak össze,
mint parázson az ezerarcú fény.
Sokszor gondolok rád,
hogy milyen lennél,
szőke vagy barna
s az orrod pisze, picurka.
A bölcsek azt mondták
minden nappal könnyebb lesz
mert szép az élet,
de nem nélküled.
Ma érted is gyújtok egy gyertyát
lelkem fájdalom-templomán
s őszi levéllel takarom tested
emléked hideg oltárán.