Néha félek, hogy köd leszek,
s platánfa-ligetében elveszek
a Nap nem szór rám sugarat
sem csókolni vágyó szirmokat.

Néha félek, hogy jég leszek,
s zord hegyek közé tévedek
kristályba borult tájon
reményt sző megdermedt álmon.

Néha félek, hogy tűz leszek,
s izzó parázsként éghetek
szenvedély köpenye él bennem
míg szunnyadó pernye lesz testem.

Néha félek, hogy emlék leszek
boldog, s boldogtalan képzelet
tenger morajától szem se rebben
csak az eső hull, nagy cseppekben.