Háztetők felett a reggel,
a városomba betekint,
egyedül vagyok magamban,
féltve őrzöm a csendjeim,
hideg lett nekem a világ,
kihűltek benne a szavak,
ahogy pincékben a hordók,
már csak üresen konganak.

Könnyeket sír értünk az ég,
kihunytak bennünk a tüzek,
csonttá megdermedt szívekben
fészket rakott a gyűlölet,
kihunyt érzéseink hátán,
közöny száll a város felett,
aluljárókban, padokon,
már ott alszik a rettenet.

Pedig meg kell, hogy őrizzünk,
hogy őrizhetünk meg világ?
hogyha a szeretet benned,
az már csak koldusbottal jár.

Ezért én most nektek,

tüzeket gyújtok szívemben,
szeretetlángot lehelek,
jöjjetek el hozzám Emberek,
gyertek és melegedjetek !