meg kell zavarodni

Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten,
lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal
és talpa felett kopog a föld.

(Weöres Sándor: A fogak tornáca, 3)

meg kell zavarodni
mennyi szépséggel
nyomorít az élet:
a tél visszatér
és kimerevedett
arcunk ráncaiba havaz
jégcsap és malaszt
a tavaszt várhatod:
a lélek lugasain
fagyott gyermekek
és kitömött koldusok
csüngnek mint
csóré denevérek
mint Péter a kereszten
és jégkásás latrinákba lóg
hitünk s hajunk
csapzott szennyes tincseivel
eget s földet ölelő
oldásban kötésben
vásó viszolygásban;
meg kell zavarodni
mennyi szépséggel
nyomorít az élet:
szemgödreinket
üresre fújják a februárt
idéző szelek
szánk széle száraz
mint az augusztusban
kirepett föld
szívünk karéja
kéthetes kenyér
morzsálják
nyugtalan emberek
és éhes madarak csipegetik
meg kell zavarodni
mennyi szépséggel
nyomorít az élet:
hitünk s hajunk
csapzott szennyes tincseivel
eget s földet ölelő
oldásban kötésben
vásó viszolygásban
a lélek lugasain
fagyott gyermekek
és kitömött koldusok
csüngnek mint
csóré denevérek
szívünk karéja
kéthetes kenyér
morzsálják
nyugtalan emberek
és éhes madarak csipegetik
meg kell zavarodni
meg kell zavarodni
ennyi szépségben