Nagyapám

In memoriam:
Gyarmathy János
(1921, Tancs- 1990, Marosvásárhely)

Mind közül, ki elment, kivel
Már aligha találkozom,
Őt veszem elő' a sorban,
Őt, ki lent a székely porban, 
Huszonöt éve megpihent.

Magas, hatalmas ember volt,
Gyermekszememben óriás,
A küszöbre ha odaállt,
Figyelő, sűrű csend dukált,
S komoly szavára várt a ház.

Fakult fényképeken őrzöm,
Lóháton, vadászpuskával,
De a fronton egyet se lőtt,
Katona volt, fölébe nőtt,
Meséit nem fogta gránát.

Negyven éven át tanított,
Faragott kaput, kopjafát,
Kezembe adta a vésőt,
Folytatni, ha folytatnám őt,
S a még nyolcágú csillagot.

De szerelmet rímtől kapok,
Része mégis megvan benne,
Fű, fa, világ vers előttem,
S Szentlászlón a temetőben,
Templomárnyékban tudja ezt.

2008-2015.

Utóirat egy régen megfogant vershez:

Gyarmathy nagyapám emlékének, aki majdnem negyven évig, volt egy kis erdélyi falu, Nyárádszentlászló, tanítója. A II. világháborúban a nyugati fronton harcolt, viszont a puskáját egyszer sem sütötte el – pedig nagy vadász hírében állott. Persze ezt lehet negatívumként is értékelni, azonban én mindenképpen a humanizmus megnyilvánulását látom benne. A háború során francia hadifogságba került. 
Kiváló kézügyességgel rendelkezett, csodálatos szobrokat, székelykapukat, kopjafákat faragott, minden egyes ilyen tárgyat nagy becsben őrzök, és őriz az egész család. Sírja a nyárádszentlászlói temetőben van, pár lépésre az iskolától és a tanítói lakástól, ahol majdnem negyven évet töltött el. Gyönyörű domboldalon, szelíd lombok árnyékában, egy Árpád-kori, unitárius templom mellett alussza örök álmát.