Keserű számban a mézédes nektár,

nyitom ajtómat, itthon senki sem vár.

Magányos, sötét, undorító szoba,

boldog emlék suhan a falon tova.

Nincs bennem kérdés, miért, hogyan tovább,

egyedül szívom be a város porát.

Belém hasít; ez itt a vég, a cél?

Lassan eszmélek, nem mozdul agg testem,

kiszolgált, beteg, hasznát már nem veszem.

Indulok, súlyom csupán huszonegy gramm,

kitelt az időm, megtelt a poharam.

Kérlek, könyörgök Uram!