Akkor gyere, ha valaki vár,

a szív nem ismer olyat, hogy muszáj.

Megéltem poklot, Mennyei hegyet,

nem maradtam veled, nem lehet.

Másé voltál és vagy,

a múlt idő arcomra fagy.

Sírnék, de lelkem csatornája aszott

az érzés még nem halott,

de dolgozom rajt,

makacs, pedig ismeri a bajt.

Versem nem szép alkotás,

marja lelkem a gyász.

Gyógyulva mosolygok majd,

lesütött szemmel piszkálom az avart,

hová könnyem hullt, még emlékezem,

most csak belestem a réseken.

Nem hallom az önfeledt kacajt,

szól a csend: többé már ne akard!

Indulok, irány a város,

tavasz még lehet, de nem virágos.