Itt a tündérek sem járnak szép ruhában,
a kamaszok undorodva leskelődnek
a szakadt rongyaik közé.
Kifordított ketrecben lakom,
egy szobában a nagyvilággal,
a hajnali zápor, mint egy váratlan vendég,
kopogás nélkül esik be hozzám.
Új értelmet kaptak a tárgyak,
otthonra leltem a kidobott holmik közt,
torz csökevényként bolyongok köröttük,
mint aki csak itt ragadt ebben a világban,
az vagyok amit megeszem,
koszos, férges maradék a csonton.
