Csak víz ne érje
Csengődi Péter: Csak víz ne érje
Kimagasló ponton
szirének hangján fütyül a mély,
kötélhíd a hegy tetején
szinuszvölgyben táncol.
Fölöttem keselyű köröz,
fél, elhagyja a szárnya,
nincs baj én elkaplak,
dögevő angyal.
Kimagasló ponton
szirének hangján fütyül a szél,
egy ballon lóbálja magát,
légcsapdába esve.
Most még néma minden,
végső csend a vihar előtt.
Szürke álmokat szülnek
anyákká vált árvák.
Most egy fél óráig
rohansz a vihar elől.
Nincs veszve semmi,
zacskóban eláll a lélek.
Kiürült üveg gurul
egy így alakult, északi lejtőn,
szilánkszőnyegből áradva
útnak indul a rumszag.
Szarkák lopják a napot
kiürült parton, reggeli csöndben,
kavicsokat szór eléjük
kenyér híján egy koldus.
Nézz rá, ez a test is
egy palackba zárt szellem,
ha kiszabadul, a mese
valótlanná válik.
Aztán a felhőket nézi,
hadakoznak a fantázia lények,
egyszínűvé lesz az égbolt,
félhomály szövi a levegőt.
Most még néma minden,
végső csend a vihar előtt.
Szürke álmokat szülnek
anyákká vált árvák.
Most egy félóráig
menekül a vihar elől.
Nincs veszve semmi,
zacskóban eláll a lélek.
Nejlonzsákot ránt magára,
egyetlen menedék a zuhany elől.
Elalszik véletlenül,
egy párafolt még kicsapódik.
Aztán vége a viharnak,
vége mindennek, tulajdonképpen.
Ki-szenvedett, szent lesz,
felrepül a dögevő angyal!
Most már néma minden,
ázott csend a vihar után.
Nincs veszve semmi,
zacskóban eláll a lélek.
És minőségét megőrzi
az alján jelzett időpontig,
aztán bomlani kezd lassan
a rövidre zárt elme.
Most egy félórája
menekült a vihar elől.
Nincs veszve semmi,
zacskóban eláll a lélegzet is.
|
|