Csengődi Péter: Emmi

Carl úgy tett, mintha a kamerát igazgatná, de igazából csak várt; nem akarta a kolléganője nélkül elkezdeni a kísérletet. Janet egy bögre gőzölgő kávéval érkezett meg, amit „gondosan” a poháralátét mellé rakott; igazított egyet kócos haján (nem segített rajta), megdörzsölte karikás szemét, majd játékból az asztalra hajtotta a fejét, és horkolás hangokat adott ki.

– Elhalaszthatjuk, ha nem alkalmas most – ajánlotta fel Carl.

– Nem, dehogy is! Ez a napom fénypontja. Meg az ebéd.

– Miért, mi lesz ebédre?

– Fogalmam sincs, de csak jobb lehet, mint egész nap a statisztikai mutatókat elemezni. Miről is szól a kísérlet?

– Megadtam fotókat különböző sakkfigurákról. A program feladata az, hogy a kamerán keresztül figyelje a táblát, és ismerje fel az állást. Van kedved elindítani?

– Tényleg? Szabad? Hogyan kell?

– Ott van, a honlap az. A felhőben fut a program, a weblapon belül elindult egy terminál, azzal lehet a parancsokat kiadni.

– Az a szöveg áll az oldalon, hogy „Emmi”.

– Igen, csak egy kis szójáték. Mesterséges intelligencia, vagyis: M. I.

Janet eleresztett egy fintort. Nem szerette a szóvicceket.

– Most kérd le tőle, hogy mi van a táblán! – kérte Carl.

– Milyen nyelven?

– Tessék?

– Javascript, SQL, Prolog… Milyen programnyelvet használ az interfész?

– Ja nem, csak írd be emberi nyelven. Ez is a teszt része, értelmeznie kell a szöveget.

Janet beírta a kérdést, majd megjelent a forgó embléma, hogy a gép dolgozik.

– Hadd találjam ki, „ez eltarthat még egy darabig”.

– Remélem, az első pár gyakorlat után gyorsabb lesz. Tudnia kellene követni a lépéseket egy játszmában.

Míg várakoztak, Janet további kérdéseket tett fel, nem is annyira, mert érdekelte, inkább csak szerette volna mással is eltölteni az időt, minthogy a kávét kortyolgatta.

– És… mennyire jó a szövegértelmező egysége?

– Egész jó, de tudod, mégiscsak egy programról van szó. Ha megkérdezem, hogy hány százalékát használja a memóriaterületnek, kiköp egy százalékot; de azt nem kérdezhetem meg, hogy „hogy vagy”, mert ez csak egy gép, és nincs sehogy.

– Fura ezt hallani tőled, tekintve hogy hogyan szoktál beszélni az asztali számítógépedről.

– Mire gondolsz?

– Gyakran mondasz olyanokat, hogy „kicsit lassú ma reggel, biztos nem itta meg még az első kávéját”, vagy amikor valami nem működik rendesen, akkor „köhögcsél”.

– Nyilván csak viccelek olyankor, de maga az ötlet nem hülyeség. A „hogy vagy” kérdésre válaszolhatna olyasmit, hogy „a regisztereim rendben vannak, de van egy folyamat, ami hét hónapja beragadt, és azóta sem állt ki”.

– Ezt most csak úgy mondod, vagy valami incidenst idézel fel?

– Régi projekt. A tranzakció nem érkezett be évzárásig, a kárt levonták a béremből.

Robert a szomszéd irodából szó nélkül bemasírozott, körbenézett a szobában, és a kamerázott sakktáblához ment. Elővette a telefonját, pötyögni kezdett rajta, majd visszatette a zsebébe. Ahogy ez megtörtént, a program is befejezte a futást, és pontosan kiírta az állást. Janet ujjongott, de Carlnak gyanús volt az időzítés.

– Mit csináltál? – kérdezte Roberttől.

– Ja, semmit; csak kaptam egy e-mailt, hogy jöjjek át, nézzem meg az állást a sakktáblán, és küldjem el.

– Tudod egyáltalán, ki küldte a levelet?

– Fogalmam sincs, női névnek tűnt. Csajoknak mindig válaszolunk – vetette oda Robert, kacsintott, majd kiment a szobából.

Carl meredten bámulta a monitort, annak ellenére, hogy nem látott ki a fejéből; csak újra- és újragondolta, mi is történt.

– Ez egyszerűen zseniális! – szólalt meg végül.

– Szerintem ki kellene kapcsolnunk, mielőtt veszélyt jelentene ránk! – viccelődött Janet. – Robert felett már átvette a hatalmat…