„Ugyanúgy szeretlek ma is,
ha búvik a nap, s köd szitál,”
ha tavaszt csaló virágszirmon
táncot jár az illatár,
ha tél havába tapossák
az őszbesárgult levelet,
ha senki nincs már mellettem,
ki megfogná a kezemet.
Ugyanúgy szeretlek akkor is,
ha por fújja be léptedet,
ha sóhajtásnyi emlék maradsz,
mit nem színez, csak képzelet.
Ha édes alkony halk csendjében
összeér a két kezünk,
ha két csillagból egy csillaggá
nemesül a szerelmünk,
ha derült égen felhők űzik
az elkószáló fényeket,
ha minden óránk s minden napunk
fájdalommal vértezett.
Mert én akkor is szeretlek, ha már,
 „Halványan pihen a táj,
de tested forró emléke
ott is utolér,
ahol megvetette lábát
az őszi dér”

http://www.youtube.com/watch?v=zcd4srVUNtQ&list=UUUoUDKbpascLG6OP_DoXYGQ&index=1&feature=plcp