Már hamvadva égnek a szívtáji lángok,
és füstkormot szitál a szunnyadt parázs.
Hószínűek lettek a csókok, s az álmok,
miket forró nyár helyett, tél ölel át.

Már ködkönnyekkel sír a dérezüst élet,
és harangszót kondít a hűs őszi szél,
mit nem kísért többé madárdalos ének,
sem felhőkön bóklászó vágy-szenvedély.

Már hamisan csendül a sors írta dallam,
kilopta szívünkből a mesés varázst,
mely vigaszt adott, mikor felsírtunk halkan,
és lelkünket az éj árnya fonta át.