Cím: A komisszár (2.rész)
Szerző: MZ_per_X - Sztolár Miklós
(05-24-2016 @ 06:19 pm)
:
A komisszár (2.rész)
Foglaljon helyet !
Hányféle értelme is van ennek a mondatnak ?! Vándor ezúttal irodáját és így az egész intézményt foglalta el a szó fizikai és átvitt értelmében egyaránt. Elégedetten járta végig szűkebb birodalmát, egyenként megtapogatta a mélyvörös bársonnyal bevont székeit, hosszú ideig gyönyörködött új tárgyalóasztalában. Az elődjei által használtat nemes egyszerűséggel, galandféregnek titulálva azonnal eltávolítatta. Végül leült faragott íróasztalához, amelynek egyik sarkát kecses női alak tartotta a vállán. Nem tudott megválni ezektől a bútoroktól, mindenhova magával vitte őket.
Nem sok ideje maradt azonban az ábrándozásra, mert az amúgy meglehetősen rigorózus és távolságtartó titkárnő, a jelenlegi igazgatói titkárság vezetője búgó hangon megszólalt mögötte.
- Megjött Csontos úr, behívhatom ?
A hatalom őt is megdelejezte. Ki tudja, miért, ő és kollégái minden eddigi igazgatójukat valóságos félistenként tisztelték. Vándor esetében ehhez még hozzá kell tennünk, hogy kifogástalan modorával és természetes eleganciájával elődeinél is jobban lenyűgözte őket. Még hogy nem a ruha teszi az embert ?! Ki találta ki ezt a butaságot ?
- Természetesen, Mancika, engedd csak be az urat.
A titkárnő, mint a jó Mancikák - keménységét máskorra tartogatva - alázatosan fél-rehúzódott, és utat hagyott a vendégüknek.
Arisztokratikus külsejű, erősen kopaszodó, nyúlánk férfi jelent meg az ajtóban, éppen csak a kemény kalap hiányzott a fejéről. Hiába hagyott azonban utat neki Mancika, Csontos Ádám ahelyett, hogy bement volna az igazgatói irodába, kezet csókolt a titkárnőnek, meglehetősen zavarba hozva őt cseppet sem mindennapos gesztusával.
Vándor behúzta látogatója mögött az ajtót, de mielőtt becsukta azt, eligazította titkárnőjét.
- Most senkit sem fogadok. Nem valószínű, hogy keresnek, de akkor se engedjétek be, ha arra hivatkozik, hogy ő az atyaúristen. Különben is, éppen vele fogok beszélni - fejezte be mosolyogva mondatát, végignézve az elbizonytalanodó titkárnőn.
Csontos Ádám otthonosan elhelyezkedve várt rá az igazgatói szobában.
- Látom, adsz a díszletre - jegyezte meg elégedetten.
Színházi ember lévén mindent különös világának szűrőjén át látott, és ami nem mellékes, úgy is értékelt.
Vándort sem véletlenül választotta ki szerepére.
- Hogyan mutattál be a titkárságon ?
- Úgy, mint az iskola főmentorát.
Csontos elégedett mosollyal elővette cigarettaszipkáját.
- Megengedi az igazgató úr, hogy rágyújtsak ?
Az igazgató a keresztbe tett lábbal ülő férfi felé nyújtotta a hamutartót, aki rágyújtott, és azonnal a lényegre tért.
- Hány használható embert találtál ?
Vándor nem válaszolt azonnal, de a belülről párnázott ajtó gyorsan megsemmisítette gyanakvását. A vendége zsebében már belépésük pillanatában is működő MP3-as felvevőtől eltekintve valóban nem volt oka aggodalomra.
Csontos minden beszélgetését dokumentálta, egyfajta "sosem lehet tudni, mire lesz jó még" alapon. Sok ütőkártya gyűlt össze már így hangarchívumában.
Társalgásuk fokozatosan munkabeszélgetéssé alakult át.
- Nagyon keveset, megbízhatónak pedig csak Biankát és az énektanárnőt tartom.
A mentor közbevágott.
- Senki sem megbízható, csak akire én azt mondom. Emlékezzél rá, miben maradtunk.
Vándor megrökönyödve vette tudomásul, hogy diktálnak neki, holott ő az igazgató. Az üzlet azonban üzlet, és az egyezség az egyezség. Jövőjét tekintve túl nagy volt a tétje annak, hogy vitába szálljon Csontossal.
- Csak kilenc megbízható ember van az iskolában, de azokat még nem ismered, kettő gyerek. Itt nem számítanak az érzelmek, a barátságok, az hogy ki szimpatikus, és ki nem. Kizárólag a célt nézheted. Ezt az iskolát teljesen meg kell szereznünk.
Vándor gondterhelten figyelte mentorát.
- Van olyan ember, aki nagy problémát okozhat ?
Az igazgató nem elődje híveitől tartott, hanem azoktól, akik egyikük mellett sem kötelezték el magukat.
- Igen, van néhány, de azokat le tudom szerelni.
A vendég szemlátomást megnyugodott.
- Akkor, térjünk rá a legfontosabb napirendi pontra. Mi a helyzet a gazdaságissal ?
Vándor most már elemében volt.
- Eltávolítható. Valóban sikkasztott, mint azt sejtettem. A dolog bizonyítható, de szerintem hagyjuk elmenni. Na persze, miután a pénzt visszafizette - tette hozzá sietve, amikor észrevette Csontos pillantását.
- Tud még valamit lépni ?
- Minden tranzakciót letiltottam. Az én aláírásom nélkül egyetlen iratot nem ad-hat ki, és egyetlen kifizetést nem teljesíthet.
Csontos - belépése óta - először nézett elégedetten az igazgatóra.
- Örülök, hogy ilyen jól megértjük egymást, sokra fogjuk vinni mi még együtt, meglátod - nevetett rá Vándor Mihályra.
Azonnal kalkulálni kezdett.
- Mennyit kapunk tőle ?
Vándor újra az ajtó felé nézett.
- Kb. 25 milliót. Arra gondoltam, hogy adhatnánk a tanároknak egy-egy laptopot - kémlelte Csontos Ádám arcát az igazgató, de annak gondolatai messze jártak.
Vándor legnagyobb meglepetésére azonban rögtön elfogadta javaslatát, bár egészen más szempontok vezették, mint őt.
- Igen, jó ötlet. Végül is, megvesszük őket egy életre egy kis apróból. Nem kaphat mindenki, írjál ki pályázatot. Sok embert ki fogunk szórni, ezt tartsd szem előtt.
Hát, hogyan felejthette volna el ezt Vándor, amikor ez volt egyik fő célja küldetésének.
A mentor abbahagyta a töprengést.
- Nyugodtan ígérhetsz bármit, csak a célunkat ne téveszd szem elől.
Vándor is teljesen új iskolát akart, új szellemmel, ehhez pedig új emberek kellettek. Tetszett neki a feladat, egy dolog zavarta csupán, de ez sem sokáig. Mandátuma bármelyik pillanatban megszűnhetett, kinevezésének formális érvényessége semmit nem számított. Minden szempontból Csontostól függött, aki nem egyszer utalt már rá, hogy milyen kapcsolatrendszerrel rendelkezik.
Csontos igen sok embert ismert, így Biankát is. Tekintettel arra, hogy mindig is kiváló szervező volt, nem volt nehéz elérnie, hogy a történelem-tanárnő elfogadja emberét, Vándor Mihályt.
Mindig is igen körültekintő volt, és semmit sem bízott a véletlenre.
- Meg kell erősítenünk anyagilag ezt az iskolát - mondta maga elé nézve.
Az igazgató hasonlóképpen vélekedett, de az az érzése támadt, hogy főnöke egészen konkrét dologra gondol.
- Van valamilyen elképzelésed ?
Hát, hogyne lett volna ! Csontosnak mindig mindenről volt elképzelése.
- Az önkormányzat pénze kevés, alapítványt kell az iskola mögé állítanunk.
Vándor eddig azt hitte, ismeri felettese észjárását, de az újabb meglepetést okozott neki.
- Igen, jó elképzelés - ismerte le - És, pontosabban, hogyan gondoltad a dolgot ?
Csontos végigmérte az óvatosan figyelő igazgatót.
- Alapíthatnál egyet. Nagyon fontos, hogy az iskola összes pénzügye év végére, gyakorlatilag, az alapítványod kezében legyen.
Az igazgató sehogy sem tudott gyanakvásától megszabadulni. "Az alapítványom kezében ?"
- Kik lennének az alapítványban, és honnan lesz pénz ?
Csontos magabiztosan elmosolyodott.
- Lesz pénz, Misikém, emiatt ne aggódjál, te csak tedd a dolgodat. Nagyon sok vagyonos ismerősöm van, akik boldogan adják oda a pénzüket, ha tudják, milyen ügyet szolgál. Versenyezni fognak, hogy adhassák.
Vándor tudta, hogy mentora nem akármilyen háttérrel rendelkezik, de amit utolsó mondatai sugalltak, még őt is megdöbbentették.
- Úgy beszélsz, mintha legalábbis Amerika állna mögötted... - jegyezte meg mosolyogva.
A mentor belement a játékba.
- És, ha az áll ? Akkor, vállalnád a feladatot ?
- Mindig is tudtam, hogy Amerika van mögötted - fedte fel lapjait az igazgató, de Csontosnak ezzel sem tudott újat mondani.
Egy kérdést azonban nem illik válasz nélkül hagyni, így szembefordult a kényelmesen ülő férfival.
- Igen, vállalom - erősítette meg egyezségüket.
A technika ördöge
Vándor - elődjeivel ellentétben - felismerte korunk mozgatórugójának, az informatikának a jelentőségét. Ismeretei igen hézagosak voltak ezen a területen, az összefüggéseket azonban ismerte, a részletekbe pedig nem is akart belebonyolódni. Szakemberre volt tehát szüksége, de nem akármilyenre ! Megbízható szakemberre. Tervei megvalósításához elengedhetetlen feltétel volt, hogy leendő munkatársában maradéktalanul megbízhasson. Valljuk be, minden oka megvolt a körültekintésre, a törvényi ke-reteket csak a legszükségesebb mértékben akarta figyelembe venni koncepciója kivitelezésénél.
Az iskola rendszergazdájáról viszonylag gyorsan megállapította, hogy túl becsületes, így alkalmatlan a feladatra, új rendszergazdáról kellett tehát gondoskodnia.
Jelöltekben szerencsére nem volt hiány, bármerre lépett, mindenhol rendszergazdába ütközött. Egy probléma azonban továbbra is maradt, a jelöltek egytől egyig ismeretlenek voltak számára.
Ekkor jött a mentő ötlet. Eszébe jutott, hogy nem is olyan régen, valóságos panaszáradatot hallott egy - Csontoson keresztül megismert - ügyvédházaspártól, amiért fiukat sehogy sem tudták lebeszélni a rendszergazdai tevékenységről. Hiába tárták fel előtte a jog hiénái számára kínálkozó lehetőségeket, Péternek azonnal kellett a pénz, a tanulásból pedig egy életre elege volt.
Vándor - az egyszerűség kedvéért - minden beosztottját a kezében akarta tartani, és mint sok kártyajátékos, minden partnerének lapját ismerni akarta. Eszközökben pedig nem válogatott.
Péter délelőtt 10 órakor érkezett. Az igazgató kedélyesen szobájába terelte a két méternél is magasabb, tagbaszakadt fiút. Kicsit furcsán érezte magát az élet császára mellett. Miután hellyel kínálta, vendége leült, és kocsijának kulcsait egy hanyag mozdulattal az asztalra dobta.
Vándor végigmérte leendő szövetségesét, aki időközben észrevette magát, a kulcsokat farmernadrágja zsebébe gyömöszölte, majd erőt vett magán, és udvarias arccal vendéglátója felé fordult.
Szülei már említették neki, hogy Vándor cseppet sem szokványos ügyet akar rábízni, így nagyon türelmetlen volt.
- Miről lenne szó, igazgató úr ?
- Formálisan csak rendszergazda leszel, de lesz egy sokkal fontosabb feladatod is. Ismered a kémprogramokat ? Már hallottam ilyenekről, de itt vége is a tudományomnak. Remélem, tudsz segíteni nekem.
Vándornak szerencséje volt, Péter nemcsak szűkebb szakterületéhez értett, de kipróbálta már magát egyszerűbb védelmi rendszerek kijátszásában, adathalászatban, és általában mindenre nyitott volt, amiben a legkisebb kihívást észrevette. Igen sok trükköt ismert már, ráadásul, éjjel-nappal az Interneten lógott, ahol sikerült bedolgoznia magát egy nemzetközi csapatba is.
Társaival sportot űztek a különböző rendszerek feltörésében, de az információt soha nem használták fel semmire. Nem az volt a céljuk, egyedüli motivációjuk a virtus volt és a verseny.
Egyszóval, Vándor Mihály megtalálta emberét. Ránézett a terpeszkedve ülő fiúra, majd folytatta a munkaköre körülírását.
- Mindent tudnom kell a beosztottaimról. Kivel leveleznek, mikor lépnek a rendszerbe, milyen adatállományaik vannak, néha-néha egy adatállományuk is kell. Nem kis feladat, tudom, de minden eszközt a rendelkezésedre bocsátok a megvalósításhoz.
Péter nagyon megörült a feladatnak, szakmai gőgje azonban pillanatok alatt legyőzte hirtelen támadt lelkesedését. Most már a megfontolt tárgyalópartner szerepében tetszelgett.
- Meg lehet próbálni.
Az igazgató csak erre a mondatra várt.
- Szóval, vállalod ?
- Igen, igazgató úr.
Vándor elégedetten vette tudomásul, hogy a fiút egyáltalán nem zavarja az ügy erősen megkérdőjelezhető háttere, annak pedig kifejezetten örült, hogy nem kezdte bombázni kérdésekkel.
- Te fogod kiépíteni a teljes hálózatot. A tanárok többsége laptopot kap az iskolától, így már a rendszerek telepítésénél gondoskodnod kell a leinformálhatóságukról.
- Úgy lesz, igazgató úr.
Vándor felállt, és rácsapott a fiú vállára.
- Ne "igazgató urazzál" már ! Szervusz, Péter - nyújtott kezet a fiúnak.
- Köszönöm - fogadta a kézfogást a rendszergazda.
Szemlátomást megkönnyebbült, sosem szerette a formaságokat.
- Mikor kezdjek ?
- Minél előbb. Az alakuló értekezletre a belső hálózatnak már működnie kell, a laptopok később is ráérnek. Ja, és a lényeg. Erről a dologról senkivel nem beszélhetsz rajtam kívül, még otthon sem ! Ez hadititok, a szó szoros értelmében. Az előző rendszergazdának a hét végén lejár a szerződése, szóval, most már rajtad múlik minden. Kifelé menet bemutatlak neki, holnap már egyenesen hozzá menjél, és vedd át a rendszert. Amint elkészültél a belső hálózat kontrolljával, szóljál nekem, és persze akkor is, ha bármilyen problémád adódik.
A fiú számára teljesen egyértelmű volt az eligazítás, egy dolog azonban hiányzott, a pénzügyi feltételek meghatározása.
- Az anyagiakat még nem tisztáztuk ...
Az igazgató azonnal, kertelés nélkül válaszolt.
- Mennyit kérsz ? Meg fogod kapni, persze, ha valami horribilis összeget mondasz, akkor más a helyzet - tette hozzá mosolyogva.
Péter érezte, hogy nyugodtan megnyomhatja a ceruzát, annak ellenére, hogy csak kezdő rendszergazda.
- 250.000-et - jelentette ki.
Vándor sokkal többet szánt erre a lépésére, így aztán a szeme sem rebbent.
- Rendben van, megkapod - zárta le a tárgyalást a fiú nagy megkönnyebbülésére.
Tabula rasa
Vándor Mihály végre kiépítette hadállását, így nekifoghatott következő feladatának. Jóllehet, ő sok alkalmas tanárt talált a tantestületben, hét ember kivételével mindenkinek távoznia kellett az iskola kötelékéből. Hiába győzködte megbízóját, sehogy sem sikerült elfogadtatnia vele álláspontját, ráadásul, akkor még nem tudta, hogy közös ismerősük, a történelem-tanárnő is a halálra ítéltek között van.
A változtatásokat úgy kellett végrehajtania, hogy azok a legkisebb mértékben se tűnjenek tisztogatásnak, így aztán, az esetek többségénél az eltávolítandó tanár ellehetetlenítése volt az egyetlen megoldás. A tanárnak önként kellett távoznia a gimnáziumból.
Meg kellett találnia tehát az egyes tanárok gyenge pontjait, ehhez azonban információra volt szüksége, és ugyan ki más jöhetett volna szóba információforrásként, mint a történelem-tanárnő és az iskola görögtanára, akiket azonnal szobájába is rendelt.
A görögtanár évekkel ezelőtt, mintegy számítógépes vírusként épült a rendszerbe, ahol ez ideig lappangott. Most azonban eljött az ő ideje. Bianka mellett, rá is igazgatóhelyettesi poszt várt.
Kulcsár Jenő felkészülten érkezett, elmaradhatatlan bőrtáskája most is vele volt. Még Biankát is meglepte a táska kinyitásakor az elé táruló, évek hosszú során át összegyűjtött káderanyag mennyisége.
Miután elhelyezkedtek az igazgatói dolgozószobában, Vándor a rézkilincsre nézett, majd kollégáira emelte tekintetét.
- Kezdjük talán felülről. Engem nyugodtan tekinthettek kiindulópontnak, és azt szeretném, ha a jövőben is segítenétek a munkámat. Egyszóval igazgatóhelyettesek lesztek mind a ketten, a kérdés most már az, hogy mi legyen a mostani helyettesekkel. Ne felejtsétek el, hogy a látszatot meg kell őrizni, ez nagyon fontos.
Hát persze, a látszat ! Vándor erre mindig különösen adott, valószínűleg egy csirke nyakát is frakkban, közönségére mosolyogva vágta volna el.
- Az a legjobb megoldás, ha maguktól mennek el, ha ők akarnak elmenni.
Bianka bekapcsolódott a hadműveletbe.
- Egyikük nyugdíjba készül, vele nem lesz gond, de a másikkal annál több lesz. ragaszkodik a székéhez, három diplomája és több tudományos fokozata van. Nem is értem, miért kell neki ez a poszt - töprengett a tanárnő.
Vándornak egy másodpercnyi töprengésre sem volt szüksége, azonnal átlátta a helyzetet. Nyilvánvaló volt, hogy az igazgatóhelyettes presztízskérdést csinált a dologból. Az igazgató, saját magából kiindulva, nagyon jók ismerte ezt a gondolkodásmódot.
- Ez is megoldható. Abban a pillanatban, ahogy megtudja, hogy lefokoztam, mondjuk munkaközösségvezetővé, magától fog elmenni - állapította meg.
Úgy vélte, továbbléphetnek, kollégái kétkedő arcát látva azonban kiegészítette gondolatmenetét.
- Neki fontos a hatalom, így az eddigieknél kevesebbel nem fogja beérni.
Vándor miután megadta az alaphangot, és tisztázta az erőviszonyokat, úgy gondolta, itt az ideje átadni a pályát beosztottainak.
- A kollégákkal kapcsolatban várom a javaslataitokat.
Bianka és a görögtanár gyors szemvillanással tisztázták, melyikük vágjon a sűrűjébe, végül a tanárnő a háttérbe húzódott. Körülnézett az időközben alaposan átalakított szobában. Bár kissé régimódinak találta a berendezést, a könyvespolc kifejezetten tetszett neki, összességében pedig megállapította, hogy osztálytársa ízlésével nincs semmi probléma. A napsugarak elengedték az ablakpárkányt, amikor a görögtanár belekezdett mondandójába.
- A fél tanári karnak határozott idejű szerződése van, ami év végére lejár. Ez tulajdonképpen az elődödnek köszönhető. Így tartotta markában szavazótáborát. Egy kis egzisztenciális nyomás hatására bármire képesek voltak rábólintani.
Az igazgatót egyedül az "év végére lejár" félmondat zavarta, azonnali eredményekre volt szüksége. A görögtanár mintha megérezte volna Vándor aggodalmát.
- Ezeknek a kollégáknak az azonnali eltávolításán már sokat gondolkodtam, de nem jutottam egyről kettőre. Nektek talán lesztek ötleteitek.
Mióta leültek az asztalhoz, Vándor egyfolytában azon gondolkodott, vajon Csontos embere-e ez a felkészült tanár. Felettese nem tett róla említést, így neki is a kiszórandók között kellett lennie. Sehogy sem állt össze benne a kép.
Kulcsár Jenő berendezte alkalmi irodáját a tárgyalóasztalon, így most már teljesen otthon érezte magát. A gimnázium tanárainak, alkalmazottainak aktái névsorba rendezetten sorakoztak előtte, így pillanatok alatt megtalálhatta bármelyiket.
- A szerződésesek közül egy kivételével mind megbízhatatlan, róluk nem is érdemes beszélni. Az állományban levők között hat tanárt találtunk Biankával, akit el kellene valahogyan távolítani. Az első, az egyik matematikatanár. Vele kapcsolatban nem értünk egyet. Bianka szerint az előző rezsim embere, szerintem, egyszerűen, tisztességes és következetes.
Vándor számára ez a két tulajdonág meglehetősen nagy rizikófaktort jelentett, ennek ellenére nem tört pálcát a matematikatanár felett.
- Azt hiszem, a legjobb, ha várunk vele kapcsolatban - mondta.
Helyettesei megkönnyebbültek, hiszen időközben mindketten átértékelték a helyzetet. Kulcsár félretolta a matematikatanár aktáját.
- A következő az egyik angoltanárunk, ő a kezdetektől fogva kerékkötője minden akciónknak, mindenképpen meneszteni kell az iskolából.
Az igazgató egyetlen gyors pillantással felmérte munkatársai véleményét.
- Hogyan képzeled a kivitelezést ?
A görögtanár készült.
- Részmunkaidős. Egészségügyi okok miatt, minden évben kéri, hogy ne legyen háromnál több órája egymás után, és praktikus okokból, hogy ne kelljen bejönnie egy óra miatt az iskolába. Én készítem az órarendet, szóval meg tudom oldani, hogy egyik kérése se teljesüljön. Szinte biztos, hogy fel fog mondani néhány hónapon belül.
Vándor gondolkodóba esett egy pillanatra.
- "Ez azért nagyon szemét húzás." - állapította meg magában, aztán helyetteseire nézett.
- Jó elképzelés - mondta.
Hangján érződött, hogy elismeri a görögtanár konspirációs képességét.
- Nézzük a következőt.
Kulcsár magához húzta az iskola - pillanatnyilag egyetlen - fizikatanárának mappáját.
- Pillanatnyilag ő az egyetlen fizikatanárunk, szóval, az eltávolítása előtt hozni kell valakit a gimnáziumba.
Kulcsárnak már a koncepciója megvolt, mint minden szentnek az ilyen helyzetekben, csakhogy riválisa sem volt rest, és ő bizonyult a gyorsabbnak.
- Az unokatestvérem egyik szakja fizika - szögezte le Bianka. Megkérdezzem, hogy elvállalja-e ?
Vándor Mihály egy pillanatig sem habozott.
- Persze, hogy kérdezd meg - bíztatta a tanárnőt barátságosan mosolyogva.
A görögtanár visszavette a szót.
- Mindenképpen mennie kell, az előző igazgató régi ismerőse. A gyerekek - gyakorlatilag kivétel nélkül - utálják, és ő is rossz pedagógus. Az egyik osztályt, a 10.c-t különösen a szívébe zárta. Azt mondta, hogy bárhol szívesen tanít, csak közéjük ne kelljen mennie.
Vándor felvette a fonalat.
- Vagyis, kapjon sok órát abban az osztályban ?
Kulcsár és Bianka megnyugodtak. Most már teljesen biztosak voltak benne, hogy Vándor minden akciójukat segíteni fogja a jövőben.
- Igen. Előbb-utóbb csak elege lesz a dologból, és elmegy magától.
És, ez így ment tovább, egészen addig, amíg a gimnázium összes tanárának anyagát át nem nézték. Az ítéletek viszonylag gyorsan megszülettek, és szinte mindegyiket teljes egyetértéssel hozták meg.
Vándor saját biztonsági szolgálatot tervezett az iskolába, így a portások sorsa más szóba sem került. Ugyanez volt a helyzet a takarítószemélyzettel is, akiknek helyére Vándor szintén külsős céget szánt.
Úgy tűnt, hogy végeztek, a görögtanár is összecsukta mappáit, azonban egyikük sem állt fel. Tovább várakoztak. Az igazgató nem tudta mire vélni kollégái feszengését.
- Mi a probléma ?
Bianka a görögtanárra, majd Vándorra nézett.
- A kertészről még nem beszéltünk.
Vándor - aki időközben felállt - azonnal visszaült a helyére.
- Persze, beszéljük meg. Ti mit gondoltok róla ?
Kulcsár Jenő nagy nehezen belekezdett mondandójába.
- Gyula bácsival kivételt kéne tennünk. Ő már-már a falakhoz tartozik. Egyszerűen, nem lehet eltávolítani, mindenki ragaszkodik hozzá, gyerek, tanár, szülő egyaránt. Azt hiszem, itt népfelkelés lenne, még akkor is, ha látszólag magától menne el. Már nyugdíjas, indoklás nélkül is el lehetne küldeni, de én azt hiszem, mindenképpen jobb, ha marad.
Vándor nem gondolta volna, hogy ennyire ragaszkodik mindenki az öreg kertészhez.
- Bianka, te mit gondolsz erről ?
A tanárnő jelezte, hogy egyetért kollégájával.
- A Jenőnek teljesen igaza van.
Vándor felállt.
- Akkor, azt hiszem, mindent megbeszéltünk - állapította meg - Köszönöm, hogy segítettetek nekem.
Az ajtóhoz kísérve helyetteseit már az járt a fejében, hogyan fogja Csontos tudtára adni az új fejleményt, és miként fogadtatja el vele véleményét.
Az iskola már többször cserélt gazdát az idők folyamán, mivel minden uralkodója el-követte ugyanazt a hibát, félmunkát végzett. Nem irtotta ki még az írmagját is az előző rezsimnek.
Most azonban úgy tűnt, nyugvópontra jutottak a dolgok. Vándor tökéletes munkát végzett. Egyedül a falak nem engedtek, mintha tudták volna, hogy ennek is hamarosan vége lesz. Csontos is megnyugodott, már csak az pénz számított mindenütt, így aztán saját közegében mozoghatott. Minden oka megvolt az elégedettségre, hiszen hosszú évtizedek kitartó, szívós munkájával , megteremtette azt a világot, aminek minden rezdülését szemmel tarthatta, minden változását ellenőrizhette.
Minden a helyén volt. A stratégiai pontokat emberei ellenőrizték, az állomány tagjai egytől-egyig megbízhatóak voltak, vagy olyan anyagi harapófogóban tartotta őket, hogy az önálló kezdeményezésnek még a gondolatától is megrettentek. Egyedül az iskola kertésze maradt a helyén. Csontos nem mert hozzányúlni, a látszatot tartani kellett. Megbízhatóság ide vagy oda, az öreg kertész tabu volt szinte mindenki számára az iskolában. Még azt is elnézték, hogy unokáját néha behozza magával a szigorúan őrzött intézménybe.
Vándor Mihály tudott felettese aggályairól, de valahogy időközben megkedvelte ezt a szorgos embert. Lezárult a jelentkezések ideje, és egyik délelőtt titkárnője be-hozta neki a késve érkezett jelentkezési lapokat.
Az igazgató nem akart hinni a szemének, a legfelső jelentkezési lapon a kertész unokájának neve állt. Kivette, és mosolyogva nézegetni kezdte. Pontosan tudta, mi a kötelessége és azt is, hogy mi felettese elvárása, ennek ellenére, a dokumentumot áthelyezte az időben beérkezettek közé.
- & -
(3058 szó a szövegben) (199 olvasás) 
|
