Évforduló
Egy évfordulós ünnepen
lerakva az ülepem
elmerengek én:
ezért e költemény.
Születésnapján késve tán,
de tiszta szívvel ma, az ám,
köszöntöm “Judit -hugit”.
Vedd át e virágot,
mit tövénél elvágott
a hűvös olló:”Helló”.
“Hercegnőmnek” is kijár,
mert szülinapján így dukál,
mondhatnám: csecse-becse,
de ez csekély csenés.
Így Áginak is átadom,
ez ünnepi előnapon -
bár így rímelne: kalapom,
de mégsem azt.
Hanem e vígaszt nyújtó szerkentyűt,
melytől édesebb az álom,
s másnap is megtalálom
az autó-ajtót.
Egy híján húsz éve,
vagyunk egybekötött kéve,
mit néha bontottak részeg-vészek,
de ezek már készek.
Túl kanyargós utakon,
nem tisztavíz kutakon
ér kincset tudatom, s tudatom:
Mivel Gabi nem fogta még meg a halat,
hát mást eszünk: mit Ági
- pesti lány - nem őzve főzőtt.
S rágódva az étkeken,
már túllépve a vétkeken,
szemünk előre nézve réved
távolba-jövőbe.
“Csak minden így sikerüljön jövőre”
mondjuk, s legyen másoknak is gondjuk-bajuk,
míg ki nem hullik a hajuk.
Mert mi a magunkét megoldjuk,
a gyeplőt feszesre-húzva oldjuk,
s az új lóerő-erő kísérte
szárnyalás nem csalás vagy ámítás.
Erőnk múltunk, izmunk, agyunk,
s remélem holnap még mindig
ott vagyunk-leszünk,
ha túl nehezet nem eszünk.
|
|