Harminc év távlata,

életünk vázlata ez.

E szép tarka emlékmez

már szorul rajtunk,

bár még eleget hajtunk,

fáradunk nap, mint nap,

s aki kap, mi vagyunk.

Sok mindent örökül

hagyunk, de nem ez

a lényeg, égnek a fények

és drága lényed ma

névnapot ül, nem egyedül.

Veled a család, férjed,

Gabikád,Pityád, ki majd’

leteríti már a bikát is,

s említsük újra Gabikát is,

ahogy diplomáért száll harcba,

s időnként kap a nagy arcba.

Három hosszú évtized,

s az idő még mindíg gyorsuló

egyre több tennivaló

tornyosul, pedig lassítani kén’

már, „de nem Nekem”, mondod,

s kisebbnél is nagyobb

gondod, hogy a konyha kész-e,

mész-e vásárolni, beszerezni,

vagy valamit szervezni,

de ülni nem, „mert tespedünk”,

s ez küllemünknek árt.

De most ülj le ide elibém,

olvass, hogy levelém üzenete

eljusson, de izibe hozzád.

Túl szótlan reggelen, még

épp hogy felkeltem s lényed már

árkon-bokron túl járt.

Így e fehér sajtpapír, s

ajkamon a hálapir köszönt,

átnyújtva zöld-sárga csokrát,

együtt köszöntjük Ágnes napját.

Legyen még hosszú, szinte

végtelen sora, a köszöntéshez

étele, bora, ereje mindannyiunknak.