„Oh a béke!
Tiszta, szép egek kéke.
Játékos szellő simogatja arcom,
kiöregedtem, megvívtam harcom,
most jöjjenek a fiatalok.
Ám nem nyugdíjba menni akarok.
Csak más vállára tenni a terhet,
kit az ember kiszemelhet
az arra érdemesek közül, ha tud.
De tudni, tudni vágyni, képesnek
lenni ki akar itt? Tán aki takarít,
vagy mozdonyt vezet, megragadja
gyermek-kezed a zebra előtt,
lekaszálja a legelőt, etet, fej,
vagy autót javít, de ki az
ki példát mutat itt?
Néhány író a szövetségből,
kik kiválnak a tehetetlenségből
megőrízve tisztaságuk? Viráguk
nem csodálják sokan, nem is értik,
csak a saját céljukat féltik!
Tán a politikusok, hisz ők is emberek,
a parlamentben sok "sárban" hempereg,
úgy politizál, közben plagizál, félrevezet
- bonyolult nyelvezet az övék - s lett
sok ígéret, tervezet ami volt, maradék.
Oh, hol találom hát, a jövő emberét,
a fáklyát, ki képes élre vágni itt,
hol alkohol, kábszer öl, s butít,
ő tiszta marad, míg mások beszennyeződnek
képes élni, s halni közös jövőnknek!
Köztünk van, igen köztünk de nem
jelentkezik, lehet felnagyítja vétkeit,
hisz emberből gyúrt bűnös ő is, ahogy más,
félti éltét, sorsát, s a familiát persze,
mert vezetők jussa, hogy mindenki elfelejtse.