Közelg ismét a november,
s hétvégén indul sok ember
leróni kegyeletét, nyugtatni
lelkiismeretét, túllenni rajta.
Ha az a fajta, ki csak évente
egyszer, vásárolt kegyszert,
mécsest, virágot, s tisztítja
meg a sírt, mit tavaly látott
utóljára, magas az idő ára...
Acélos kocsisorok tülekednek
hosszan be és kifelé, s sofőrök
kivetkőznek magukból, hogy
mielőbb hallgathassanak ott
örök, de jól színlelt áhitattal.
Nem a pappal, de rendőrrel
találkozunk, ki ahelyt, hogy
forgalmat irányítana, a tilosban
parkolóra irányítja figyelmét.
Büntetve a vétkes szerencsétlent,
ki épp odabenn adja a vétlent.
Így múlik el a nappal, s este
szürkületkor, s a sötétben, a
gyorsan beköszöntő éjben
csak pilákoló lángok erdeje
mutatja, sokaknál volt némi
foganatja a családi köteléknek.
S ekkor már nem látszik a sár,
a szemét, csak a gyertyák fénye,
mik lobogva-égve hordozzák élők
örök feloldozást kérő üzenetét.