Felbaktattam a dombra

hogy széttekintsek a tájon:

mindig meggyugszik lelkem,

mert ott a messzeséget látom.

Települések tornyai

integetnek vissza

míg rebbenő tekintetem

szép látványukat issza.

A Sió és a Sárvíz

szigetet zár itt közre,

felette sas köröz,

magasan körbe-körbe.

A karcsú söréttorony

sudáran mered az égbe,

ipartörténeti emlék,

magányát őrzi félve.

Szürke varjaknak raja

ácsingózik a cseresznyére,

kereplővel áll a gazda,

hogy neki is jusson végre.

Árnyékok hosszan nyúlnak,

ürül hordó, lopó, pohár,

szúnyog döngicsél a fülbe,

jóízű vacsora vár.

Gyorsan eltelik itt a nap,

vissza, s a szürke város,

kőrengetegében nincs,

mi e vidékkel határos.